Vágólapra másolva!
Schumachert Alguersuari, Rosberget Barrichello ütötte ki az év első versenyén, egyik pilóta sem ért célba műszaki problémák miatt. Rosberg és a vezetők a csapat honlapjának nyiltkoztak.

Nico Rosberg: Ez egy csalódást keltő hétvége volt. Kemény versenyem volt, amíg a mögöttem jövő autó keményen belém nem ütközött. Belenéztem a tükörbe, Rubens még messze volt, ezért is lepődtem meg, hogy belém szállt. Azonnal gondoltam, hogy vége a versenynek, és félre kell állnom az autóval. Ez szomorú a csapat számára, pedig keményen dolgoztak ezen a hétvégén és télen is. Érdekes lesz látni, hogy milyen teljesítményre leszünk képesek Malajziában. Melbourne egy különleges pálya, igazából csak pár verseny után láthatjuk pontosan, hogy hol is állunk.

Ross Brawn: Ez egy frusztráló hétvége volt számunkra. Michael versenyének egy korai ütközés vetett véget, ami akkora kárt okozott az autójában, hogy vissza kellett hívnunk. Nico elég jól ment, de Rubens túl ambiciózus manővere - amit a versenybírók is elismertek - a verseny végét jelentette számára. Kiábrándító vége volt egy kiábrándító hétvégének. Meg fogjuk mutatni a csapat erejét, ezt a versenyt magunk mögött hagyjuk, és továbblépünk.

Forrás: Reuters/Mick Tsikas

Norbert Haug: Ez volt a húsz közül eddig a Mercedes GP legnehezebb versenye. Már az első szabadedzéstől olyan műszaki problémáink voltak, amelyekkel nem találkoztunk a szezon megtett 5000 tesztkilométere alatt. Nicót és Michaelt ez akadályozta abban, hogy a lehető legjobban beállítsa az autóját, ezért a teljesítményünk nem azt mutatta, amit kellett volna. Michael autója annyira megsérült a rajt után, hogy a 21. körben be kellett végleg hívnunk a bokszba. Nem sokkal ezután egy autó belement Nico autójába is, ami neki is a verseny végét jelentette. A következő versenyig meg kell oldanunk a problémákat, mindenki keményen fog dolgozni, hogy erre elég legyen tíz nap. Elnézést kell kérnem a gyárban dolgozóktól, hogy nem indult jobban a 2011-es szezon, de hamarosan javulni fogunk.