Vágólapra másolva!
A Mercedes GP vezetősége jobb időmérős szereplést várt csapatától a jól sikerült tesztidőszak után.

Ross Brawn csapatfőnök sem repdesett az örömtől a pilóták szombati eredményét látva, aki egyébként nemrég lemondott a Mercedes GP igazgatósági tanácsában betöltött helyéről, hogy teljes erejével a csapatfőnöki feladatokra koncentrálhasson.

"Kétségtelen, hogy csalódás volt az időmérő a csapat számára. Azt reméltük, versenyképesebbek leszünk, de az autó nem működött olyan jól, ahogy tegnap gondoltuk. Jók az alapok, de annyi kihívással kellett ma szembenéznünk, hogy nem tudtuk a legtöbbet kihozni belőle. Jó formában leszünk a versenyen, a gumikkal nincs bajunk (csak opciós lágy gumikat használtak az időmérőn - a szerk.), és úgy tűnik, az autó is elég jó tempót tud a hosszú etapokon, ezért várjunk, és nézzük meg, mi fog holnap történni" - fejezte be nyilatkozatát a csapatfőnök.

Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója is hasonlóképpen vélekedett az időmérő után.

"Már az első szabadedzéstől kezdve voltak technikai problémái Nicónak (Rosberg) és Michaelnek (Schumacher) is, ezek megakadályozták őket abban, hogy megtalálják a rendes beállításokat. Michaelnek KERS-hibája volt a Q2-ben, ami nem tette lehetővé, hogy beverekedje magát a harmadik fázisba. Nico ugyan bejutott a Q3-ba, de ott a gyors körében elfékezte megát az első kanyarban, blokkoltak az első kerekei. Nem kritizálom, mert a határon autózott. Eddigi melbourne-i teljesítményünk nem olyan, mint amilyet a barcelonai teszt után vártunk. Mindenki a csapatból azon van, hogy vasárnap jobb eredménnyel érjünk célba" - mondta Haug.