Vágólapra másolva!
A Ferrari spanyol pilótája nem hiszi, hogy a szombati időmérőn elért ötödik helye az autója valós tudását fejezi ki. Azt viszont aggasztónak találja, hogy 1,4 másodpercre vannak lemaradva a pole pozíciót megszerző Sebastien Vetteltől.

"Nem voltunk igazán versenyképesek a szombati időmérőn, mivel meglehetősen konzervatív beállításokkal és gumiválasztással próbálkoztunk, így nem örülünk ugyan, de többé-kevésbé reális az ötödik hely. Ami viszont aggasztó, hogy 1,4 másodpercre vagyok lemaradva Vetteltől" - nyilatkozta a spanyol pilóta, aki szerint az időmérőn elért eredményük "nem fejezi ki az autó valós tudását".

"Pénteken még több volt a tapadásunk, jobb volt az autó egyensúlya, ma viszont Felipe és én is rögtön azzal szembesültünk, hogy kevésbé tapadnak a gumik. Sokat kell még ma dolgoznunk és elemeznünk, hogy valahogy gyorsabbak legyünk a holnapi versenyen, ami szerintem nagyon jó lesz. Az ötödik helyről indulva még a dobogóért tudok harcolni a futamon, minden megtörténhet. Emlékezzünk csak arra, hogy tavaly Kubica a hatodik vagy hetedik helyről indult, és végül a második lett" - mondta Alonso, hozzátéve, hogy szerinte a Red Bullok nem lesznek olyan jók a vasárnapi futamon, mint ahogy az időmérőn szerepeltek.

Alonso csapattársa, Felipe Massa csak a nyolcadik rajkockát szerezte meg, lemaradása Vettel legjobb idejétől több mint két másodperc, nem csoda, hogy az időmérő után kissé csalódottan nyilatkozott: "Nem kétséges, hogy kevésbé vagyunk versenyképesek, mint amire számítottunk. Sajnos szinte biztos volt, hogy nem a pole pozícióért fogunk küzdeni, viszont azt reméltem, hogy a nyolcadik helynél azért előrébb végzek. Mind a kemény, mind a puha gumikkal problémáink voltak a tapadással, a téli teszteken valahogy jobban teljesítettek a Pirellik, ki kell a holnapi versenyig derítenünk, hogy min tudunk még javítani". Az időmérőn történt megpördüléséről a brazil csak annyit mondott, hogy a bokszutcából kihajtva még túl hidegek voltak a gumik, amikor gyorsítani próbált. Massa szerint az abroncsok nem sérültek meg, így még használhatóak a versenyen, viszont nem segített azon, hogy egy gyors kört érjen el.

Forrás: AFP
Mindkét ferraris a tapadás hiányára panaszkodott, meg is látszott az idejükön