Vágólapra másolva!
Fernando Alonso szerint a gyorsan kopó Pirelli gumik miatt idén teljesen más jellegű versenyekre lehet számítani, mint tavaly.

Új Forma-1-re kell felkészülniük a rajongóknak - figyelmeztetett Fernando Alonso, aki úgy véli, hogy a gyorsan kopó Pirelli gumik teljesen megváltoztatják a versenyeket. A ferraris szerint a csapatok stratégiai jellegű futamokra készülnek, amelyeken a bokszkiállások időzítése dominál majd.

"Nagyon sok dolgot tanultunk, miközben az új gumikkal teszteltünk" - fogalmazott Alonso. "Stratégiai szempontból teljesen újfajta versenyekre készülünk, Melbourne-ben egy új Forma-1 startol."

"Összpontosítanunk kell a stratégiára, mert nagy szerepet játszhat a versenyek végeredménye szempontjából. Talán csökken a szombati időmérő értéke, ellenben vasárnap több faktor dönt a pályán. Jelenleg lehetetlen megjósolni a kemény vagy lágy gumin megtehető körök számát, bár ez nem akkora probléma, mert ezzel mindenki küzd."

"A pénteki szabadedzés után többet tudunk majd a várható stratégiáról, különösebben nem aggódom emiatt. Egész télen gyakoroltuk az új stratégiai megközelítést, remélhetőleg jól és a nézők számára is izgalmasabb lesz az egész."