Vágólapra másolva!
A hétvégén Melbourne-ben debütál Forma-1-es versenykörülmények között Paul Di Resta. A Force Indiánál versenyző skót pilóta az F3-ban azonos autóval már legyőzte Sebastian Vettelt is.

Forrás: Force India F1

A 24 éves Paul Di Resta meglehetősen szokatlan módon jutott el a Forma-1-be. Már nagyon fiatalon elkezdett gokartozni, a tehetsége hamar nyilvánvalóvá vált, amikor elkezdte szállítani a skót, brit és európai trófeákat. 2003-ben váltott a gokartról együléses versenyautóra, a brit Formula-Renault bajnokságban indult, második teljes idényében négy győzelemmel már a harmadik helyet szerezte meg. Ez után kapta meg a McLarentől "az év fiatal versenyzője" díjat, amely Forma-1-es tesztlehetőséggel is járt. 2005-től már a nívósabb F3 Euroseriesben indult, 2006-ban már öt győzelemmel bajnok lett, pedig a csapattársa az AMS csapatnál Sebastian Vettel volt. Még az év végi F3 Ultimate Masters versenyt is megnyerte Zandvoortban, ahol a különböző országok összes F3-as bajnoka indult.

Forrás: AFP

2007-ben a Mercedes karolta fel, és felajánlottak neki egy helyet egy kétéves fejlesztésű DTM versenyautóban. Már első idényében négyszer dobogóra állhatott a régi autóval is, ami az ötödik helyet jelentette év végén. 2008-től már a gyári csapatnál találta magát, autója a legkorszerűbbek számított, és csak kevéssel, négy ponttal csúszott le a bajnoki címről. 2009-ben harmadik lett a bajnokságban, és ebben az évben vált nyilvánvalóvá, hogy a Forma-1 felé kacsintgat.

Tesztelt a McLarennek és a Force Indiának is, amelynek vezetőségét annyira meggyőzte a gyorsasága, hogy 2010-re tesztpilótának szerződtették. Öt versenyhétvégén tesztelhette az indiaiak autóját a pénteki szabadedzéseken, de ebben az évben még a DTM-ben is indult, és ott össze is jött végre a bajnoki címe. Keményen dolgozott azért, hogy kiszorítsa a Force Indiától Vitantonio Liuzzit, aminek idén meg is lett az eredménye, hiszen 2011-ben neki is helye lesz a rajtrácson. Liuzzi a Hispania-szerződéssel vigasztalódhat.

Forrás: AFP

"Pokoli utazás volt, míg idáig eljutottam, de még mindig nagy céljaim vannak. Az életben mindig tudnod kell, mit akarsz, de fel kell készülnöd arra is, hogy hibázni fogsz, mert a hibáinkból tanulunk" - nyilatkozta Di Resta a Scotsmen nevű lapnak.

Forrás: Force India F1

"Nem állítom, hogy jobb pilóta vagyok olyan versenyzőknél, mint például Vettel, de ha megnézem azokat az eredményeket, amelyeket akkor értem el, amikor még hasonló autókban küzdöttünk, akkor lényegesen kisebb a különbség közöttünk, mint most"- folytatta Di Resta.

A brit pilóta első feladata azonban nem Vettel, hanem a Force Indiánál lévő csapattársa, Adrian Sutil legyőzése lesz. Ez nem könnyű feladat, hiszen a német versenyzőnek már négyéves tapasztalata van a Forma-1-ben, és esőmenőnek is tartják.

Forrás: Force India F1

"Bízom benne, hogy sokat fogok tanulni tőle, de mostantól kezdve csak azzal foglalkozom, hogy jobb legyek nála. Világos célom van: amikor a szezon végén visszatekintek, szeretném azt érezni, hogy olyan élvezetes versenyek vannak a hátam mögött, mint amilyeneket most elképzelek. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz. A sok verseny nagyon megterhelő, ehhez még nem vagyok hozzászokva. De ez az én nagy lehetőségem, és én eltökéltem, hogy kihasználom"- mondta a skót versenyző. Di Resta dolgát tovább nehezíti, hogy a Force India tesztpilótája Nico Hülkenberg, aki a Williamsszel már bizonyította tehetségét a 2010-es futamokon, Brazíliában még a pole pozíciót is elhódította.

Forrás: Force India F1

Di Resta elmondta véleményét az ausztrál pályáról is. "Melbourne sok izgalmas kihívást tartogat. Tavaly tíz kört tettem meg itt, bár még soha nem versenyeztem, ezért a hétvégén végig koncentrálnom kell. Rendkívül gyors pálya, a csapatom autója pedig hagyományosan erősen szokott szerepelni a hasonló jellegű pályákon."