Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton szerint a McLaren jelenleg majdnem egy másodperccel lassabb a mezőnynél. A kipufogóval és az első szárnnyal van gond.

A barcelonai tesztek időeredményei alapján úgy tűnhetett, hogy a McLaren két másodperccel le van maradva az élmezőnytől. Lewis Hamilton szerint ez a feltételezés túlzás, azt azonban a brit pilóta is elismeri, hogy a hátrány fele megvan. "Nem vagyunk két másodpercre az első helytől, bár az 1:22-es határt nem tudtuk áttörni" - mondta Hamilton.

"Hosszabb etapok során nem rosszak a köridők, kevés benzinnel, időmérős beállításokkal azonban most 1:22 elejénél nem jutnánk előrébb." Michael Schumacher múlt héten 1:21.2-es idővel zárt az élen, vagyis a McLaren lemaradása körülbelül egy másodperc.

Az Auto, motor und sport forrásai szerint elsősorban a kipufogót és az első szárnyat szúrták el a wokingiak, utóbbi deformálódásával van gond, a Barcelonában látott púpos alkatrésszel ezt próbálta vizsgálni a csapat. "Reméljük, hogy a srácok Ausztráliáig kitalálnak valamit" - zárta nyilatkozatát Hamilton.

Forrás: AFP