Vágólapra másolva!
A csapatok nem tudtak megegyezni azonos időpontban, hárman egy nappal később kezdik és fejezik be az utolsó tesztet.

A Bahreini Nagydíj és teszt lefújása miatt jövő héten Barcelonában tesztelnek a csapatok. Keddtől péntekig tervezték a próbát, de a Ferrari, a Mercedes és a Williams úgy döntött, szerdától szombatig tesztelnek. A Red Bull jelentette be utoljára, ők mikor akarnak pályára lépni: maradtak az eredeti elképzelésnél, szombaton tehát csak a három, egy nappal később kezdő csapaté lesz a ring.

A Hispania szóvivője az autosport.com-nak azt nyilatkozta, kilencven százalék, hogy már az F111-essel gyakorolnak majd, először láthatnánk tehát együtt az összes idei autót.