Vágólapra másolva!
A Lotus Renault nemrég súlyos ralibalesetet szenvedő lengyel Forma-1-es pilótája a minap saját maga nyilatkozott jelenlegi állapotáról, és az előtte álló hosszú felépülési folyamatról.

"Tudom, hogy voltam már jobb formában is, de én akkor is szerencsésnek érzem magam"- idézi az olasz La Stampa Kubica szavait. "Egy hosszú és nehéz rehabilitáció vár rám, de emiatt nem aggódom, állok elébe"- mondta Robert Kubica, aki abban az olaszországi Santa Corona kórházban kezdi meg rehabilitációját, ahol eddig is kezelték. A versenyző menedzsere, Daniele Morelli szerint Kubica a lehető legjobb kezekben van, és igazi versenyzői mentalitása is segíteni fogja őt a rehabilitációban.

"A doktorok és a fizioterapeuták számára most épp olyanok, mint a Renault mérnökei - olyasvalakik, akikkel együtt kell dolgoznia, illetve állítania, módosítania és javítania a 'versenygép' beállításain a minél jobb végeredmény elérése érdekében"- vont párhuzamot a menedzser.