Vágólapra másolva!
A korábbi Forma-1-versenyző szerint az új hátsó szárny a nagy, klasszikus pályákon, Silverstone-ban, Spában vagy Szuzukában számíthat igazán.

Anthony Davidson - aki jelenleg a BBC kommentátora - sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít az idén bevezetendő hátsó szárnynak, mint a korábbi években használt állítható elsőnek - nyilatkozta az F1 Fanatic internetes oldalnak. Davidson szerint a sebességkülönbség 15 km/óra is lehet az idei megoldás javára azokon a pályákon, ahol az átlagsebességhez képest meredek szárnyat használnak a csapatok. Ilyen Spa, Szuzuka és Silverstone.

Az új szárnytól a Nemzetközi Autósport-szövetség (FIA) az előzések számánának növekedését várja a versenyeken, ez azonban Davidson szerint nem csak a pilótákon és a csapatokon fog múlni, hanem a szövetségen is, amely arról dönt, hogy a pályák mely pontjain hozható működésbe a rendszer. Míg az edzések során a pilóták szabadon állíthatják a szárnyat, addig a verseny közben azok csak meghatározott helyeken lesznek majd aktiválhatóak. A rendszer akkor éri el célját, ha már az egyenesek kezdetétől működésbe hozható lesz, minél távolabb a fékezési pontoktól. Ugyanakkor Davidson felhívja a figyelmet arra, hogy az aktiváláshoz szükséges egy másodpercen belüli követési távolság tartása a modern aerodinamikai adottságokat figyelembe véve szintén nem lesz egyszerű feladat.

Véleménye szerint külön érdekes lesz az állítható hátsó szárny alkalmazása a monacói pályán, hiszen az egyetlen igazi előzési pontot - az alagút kijárata után - egy elnyújtott kanyar előzi meg, ahol az autókat még a fix szárny idején is gyakran összetörték a pilóták. Davidson nem félti a pilótákat, szerinte többségük hamar alkalmazkodni fog az új szabályok nyújtotta lehetőségekhez.