Vágólapra másolva!
Megkérdeztük olvasóinkat, Fernando Alonso megérdemelten lett-e idén világbajnok, vagy inkább valaki mást szerettek volna látni ünnepelni. Válaszból jött ilyen és olyan is, tessék olvasni sokat.

Nézzen videót! -> Így ünnepelték Alonsót

Ron Dennis és Flavio Briatore a Brazil Nagydíj után összekapott, a McLaren csapatfőnöke szerint Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya is jobb pilóta, mint Fernando Alonso. A Renault első embere szerint persze a 24 esztendős spanyol (minden idők legfiatalabb világbajnoka) a number one, aki teljességgel megérdemelten lett világbajnok.

Megkérdeztük olvasóinkat is, így látják-e, szerintük ki a jobb, akinek kedve volt, küldhetett rövid szezonelemzést is. Érdemes végigolvasni a reakciókat, van köztük néhány egészen érdekes (még baumgartneres is), ami pedig az összképet illeti, az eléggé vegyes. Hangyányival talán többen vannak, akik szerint a finnél jobb kezekben lenne a vb-cím, s ez rímel aktuális szavazásunk eddigi állására is.

A kérdés, hogy 2006-ban ki lesz a világbajnok, s a versenyfutásban 5300 szavazat után Alonso sehol sincs. Minössze a voksok 5,3 százalékát gyűjtötte be, szemben Montoya 6,2, Michael Schumacher 33,4 és Räikkönen 44,4 százalékos eredményével. Ha nem tetszik az állás, kattintson Ön is!

És akkor a hozzászólások:

"Csatlakozom a Kimi-Juan-Pablo páros dicsőítéséhez. Nemcsak azért, mert Mclaren-párti vagyok, hanem azért is, mert a vezetői stílusa mindkettőnek jobban tetszik, mint a "megfontolt" Alonsóé. Ha a technika bírja alattuk, vitathatatlanul ŐK a leggyorsabbak!" (LE)

"Szerintem egyértelműen Kimi a legjobb az idei mezőnyben. Briatorénak egyáltalán nincs igaza, ha azt állítja, hogy Alonso érettebb nála. Csak vissza kell emlékezni, hány alkalommal döntött Kimi sorsáról a technika starthely-visszasorolással, első helyről kiállással, de nem ment a falnak, követelve, hogy csapattársát állítsák ki előle. Dennisnek ugyanakkor csak részben van igaza. Montoyát korántsem sújtották technikai meghibásodások, ő minden alkalommal valóban versenyben igazolhatta volna, hogy jobb, mint Alonso." (BF)

"Hogy ki volt a jobb? Hát Kimi, ki más? GO KIMI GO!!!" (SZA)

"Nyilvánvalóan Kimi a jobb pilóta, főleg, ha megnézzük a versenyeket. Ugyanis Alonso a közelébe sem tudott érni, csak a McLaren hátulját nézte, amikor Kimi befejezte a versenyt. Alonsónak csak szerencséje volt azzal, hogy mindíg lerobbant a McLaren. Ha nincs ez a pechszéria, akkor Kimi magasan megnyerte volna a világbajnokságot. Dehát ilyen a sport! Ron Dennisnek igaza volt, míg Kimi mindent kihoz a kocsijából és az utolsó helyről is ott van a dobogón, addig Alonso csak mások hibájára épít és az utolsó helyről nem képes fellépni a dobogóra. Ez nekem egyértelművé teszi, hogy ki a jobb pilóta. Még Montoya is jobb tőle! Azt el kell ismerni, hogy Alonsónak sokszor bejött az a taktikája, hogy kiesnek előle, de csak a szerencsén múlott, hogy nyert. Egy az egyben Kimi megeszi őt reggelire, ez biztos! Hajrá Kimi, hajrá McLaren!" (Zsonyó)

Tessék csak folytatni a Fórumban!

"Véleményem szerint Kimi volt a legjobb, igaz, hogy csak második lesz, de ha az autója megbízhatóbb lett volna, akkor most ő lenne a világbajnok." (SL)

"Nekem az a meglátásom ez ügyben, hogy ezt a vb-elsőséget elsősorban a két autó közötti MEGBÍZHATÓSÁG döntötte el! Azt, hogy melyikük jobb sofőr, csak akkor tudnánk érdemben tárgyalni, ha:
- azonos autóval (motor, gumi, beállítás mindkettőnek a legjobb)
- azonos stratégiával
versenyeznének. Így azonban ki-ki vérmérséklete szerint látja jobbnak egyiket vagy másikat. Éppen ezért én Montoyát láttam volna szívesen ünnepelni!" (KGY)

Képek a bajnokavató brazil futamról

"Röviden az idei évről: mindenki csak Räikkönen és Alonso csatájáról beszélt, de igazából Montoya is esélyes lehetett volna a vb-címre, ha nem ilyen peches. Véleményem szerint sokkal pechesebb volt, mint Räikkönen. Például: két futam kihagyása vállsérülés miatt, pont, amikor a McLaren kezdett felzárkózni a Renault mellé. A következő három futamon óriási pech: Spanyolországban a rossz üzemanyagtöltő miatt plusz egy kiállás, dobogó helyett 7. hely; Monacóban indokolatlan büntetés, utolsó helyről kellett rajtolnia, de így is 5. hely; az Európa Nagydíjon az első kanyarban kilökte Webber, kvázi utolsó helyről indult, de így is 7. hely. Eztán jött az ominózus Kanadai Nagydíj, ahol a McLaren bénasága miatt elrontották a tankolás időzítését, és gyakorlatilag első helyről zárták ki.

Amerikai Nagydíj: nem volt futam, csak hat idióta körözött. Francia Nagydíj: dobogós helyről esett ki motorhiba miatt. Brit Nagydíj: végre egy rég megérdemelt győzelem. Német Nagydíj: 2. hely úgy, hogy az utolsó helyről rajtolt. Magyar Nagydíj: első helyről esett ki motorhiba miatt. Olasz Nagydíj: újabb győzelem. Török Nagydíj: 3. hely, de kilökte Monteiro a 2. helyről. Belga Nagydíj: 2. helyről az utolsó körökben lökte ki Pizzonia. Brazil Nagydíj: újabb győzelem.

Látható, hogy ha nincs ennyi motorhibája és ennyi balszerencséje (kizárások, kilökések), akkor kb. 30-40 ponttal többet szerez, és kétszer is Räikkönen előtt végez, így több futamgyőzelme is lenne, mint csapattársának, mindezt úgy, hogy két futamot komplett kihagyott, ráadásul ő nem nagyon vét vezetői hibát. Persze, a motorsportban a "ha" és a "lett volna" értelmetlen, de a fent említett dolgok nem vezetői hibák, hanem a technikára és a balszerencsére vezethetők vissza. Räikkönen is peches volt, persze, gondoljunk a sok motorcserére, de szerintem nagyobb baj, ha valakinek vezető pozícióban megáll az autója, mint ha valakinek még időben rájönnek, hogy gond lehet, és kicserélik, és kap tíz hely büntetést. A McLaren úgyis annyira jó lett év végére, hogy a tíz hely büntetést jó taktikával be lehetett hozni. Szóval szerintem egyáltalán nem gyengébb Montoya Räikkönennél (sőt!), csak szar éve volt.

Alonsóról meg annyit, hogy soha nem állt meg az autója, egyszer ő hibázott (Kanada) és ennek köszönheti a vb-címet. Ha a McLaren stabilabb, esélye sem lett volna. Megint a "volna" :-) Ha a McLaren jövőre át tudja menteni az idei formáját, akkor házi bajnokság lesz, és szerintem egyáltalán nem biztos, hogy Räikkönen gyorsabb lesz Montoyánál, szerintem inkább utóbbi lesz világbajnok. Hát röviden ennyi, persze ez szubjektív vélemény, de szerintem a nagy Alonso-Räikkönen csata csak ezért nem volt háromszereplős." (RR)

"Fernando Alonso megérdemelten nyerte el az idei világbajnoki címet. Egész évben megbízható teljesítményt nyújtott. Azon lehet vitatkozni, hogy vajon ő a mezőny leggyorsabb pilótája, de azt hiszem, az nem vita tárgya, hogy legalább az első ötben ott van. Nem szabad elfelejteni, hogy az F1 elsősorban technikai sport. Idén történt egy szabályváltoztatás, amely szerint két versenyt kell teljesíteniük a motoroknak. Ennek a Renault maximálisan eleget is tett, még ha ez az autójuk gyorsaságának rovására ment is. A McLaren viszont - csak a szezon közepére - megcsinálta a mezőny leggyorsabb autóját, feláldozva a sebesség oltárán a megbízhatóságot. A világbajnokság megnyeréséhez nem elég azonban az időmérőn pole pozíciót szerezni, majd a versenyt a táv feléig vezetni, hanem át is kell futni a célvonalon a leintéskor. Így a szezon végére úgy tűnik, hogy a McLaren nem csak gyors, hanem megbízható is. Ez látható volt a legutóbbi versenyen Brazíliában. De már késő, nem hozhatják be Alonsót, a konstruktőri világbajnokságot viszont még megnyerhetik." (MR)

"Szimpatikus volt Alonso, de egyszer-kétszer hibázott. Baumgartner egyszer sem hibázott, mégsem ő lett a világbajnok." (BM)