Vágólapra másolva!
Az auto, motor und sport című lap információi szerint Jean Alesi lehet a McLaren tervezett B-csapatának főnöke.

A Direxiv japán befektetőcsoport szeretné kihasználni a 2008-as szabályváltoztatások adta lehetőségeket a Forma-1-ben, s McLaren-kasztnik megvásárlásával saját csapat indítását tervezi. A társaság legalább öt évig biztosan finanszírozná az alakulatot, a hogyan továbbról az eredmények függvényében döntene.

A McLaren igazgatója, Martin Whitmarsh nem kívánta kommentálni az auto, motor und sport értesülését, megerősítette viszont, hogy mindaddig támogatja a "fiókcsapatos" terveket, amíg "őszinte emberekkel" áll szemben. Saját bevallása szerint három megkeresés futott be Wokingba, mindegyikre azt válaszolta azonban, hogy a McLaren önerőből nem akar B-csapatot, a finanszírozást minden érdeklődőnek magának kell megoldania.

És hogy miért Jean Alesi? A jelenleg a DTM-ben aktív franciának jó kapcsolatai vannak Japánban, mást ne mondjunk, felesége is a felkelő nap országának szülötte. Az ams szerint Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke eredetileg maga akarta kézbe venni a B-gárda irányítását is, ám a Direxiv jelezte, hogy a karizmatikus, 41 esztendős Alesivel képzeli el a jövőt.

A japánok terveit megfúrhatja, hogy egyelőre nem biztos, valóban lehet-e komplett kasztnikat értékesíteni 2008-tól. Whitmarsh szerint vannak ellenzői a tervnek. "Az istállók többsége nem ért egyet a tervezettel" - mondta az igazgató. "Anyagi szempontból szerintük veszélyes lehet, ha olyan csapattól kapnak ki, amely vásárolta az 'alapot', mert a szponzorok könnyen elpártolhatnak a sportágtól." Ez egyébként még Whitmarsh szerint is megengedhetetlen lenne.