Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Ferrari-istálló a tervezettnél egy hónappal korábban megkezdte jövő évi V8-as erőforrásának tesztprogramját Fioranóban. Marc Gené tesztpilóta közel négy másodperccel volt lassabb a pályacsúcsnál.

Szinte biztos, hogy Michael Schumacher és a Ferrari idén nem lesz világbajnok, a tavalyi egyeduralom már a múlté. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mi az oka a maranellóiak mélyrepülésének, leggyakrabban azonban az hangzik el, hogy elkényelmesedett a csapat. Nem kezdték el a fejlesztést időben, biztosra vették, hogy idén sem ér a nyomukba senki, a Renault és a McLaren viszont robbantott.

Az olaszok jövőre nem akarnak (megint) ilyen kellemetlen helyzetbe kerülni, már most azon dolgoznak, hogy a 2006-os szezon az övék legyen. Ennek érdekében még saját fejlesztési programjukat is felgyorsították, így kedden, a fioranói tesztpályán Marc Gené tesztpilóta a tervezettnél egy hónappal korábban kipróbálta a jövő évi nyolchengeres erőforrást, egy F2004-es kasztniba gyömöszölve.

Helyszíni beszámolók szerint a spanyol kímélő üzemmódban hajtotta a gépet, óvatosan nyomta a gázt. Egy-két körnél többet egyszerre sosem tett meg, ment a boxba, ahol a mérnökök rögvest elemezték is az adatokat: a legfontosabb feladat a motor és a hidraulikai elemek közötti kapcsolat vizsgálata volt. Az új erőforrás a réginél tíz centivel rövidebb, kevesebb benzint fogyaszt, a hangja miatt viszont nem kell aggódni. Gené összesen 38 kört tett meg, ebből nyolcat a pálya rövidített verzióján, legjobb ideje 59.966 volt, ami 3.967 másodperccel marad el a pályacsúcstól. Szerdán ismét autóba ül.

Az új V8-as erejéről biztosat nem lehet tudni, állítólag kétszáz lóerővel tud kevesebbet (730), mint a V10-es. Korábban a BMW, a Honda és a Toyota is kipróbálta új motorját, utóbbi részéről Olivier Panis úgy fogalmazott, borzasztóan lassú az új erőforrás.