Vágólapra másolva!
Michael Schumacher a vasárnapi Monacói Nagydíjon az utolsó centimétereken is támadott: az alagút utáni sikánnál kockázatos manőverrel megelőzte csapattársát, Rubens Barrichellót, a célegyenesben pedig öccsét próbálta maga mögé utasítani. A brazil kifakadt, szavai belső válságot sejtetnek, de az ifjabbik Schumacher sem fukarkodott a kemény szavakkal. Felipe Massa nem haragszik a versenyét tönkretevő Jacques Villeneuve-re, Peter Sauber csapatfőnök viszont letörten nyilatkozott a sajtónak.

A Monacói Nagydíj sem hozta meg a várva várt áttörést a Ferrari számára, a maranellói istálló továbbra is a középmezőnyben kullog. Schumacheréket ráadásul az ág is húzza, hiszen hiába dolgoztak ki elméletben jó taktikát a versenyre, Albers bakija miatt Schumachernek az egy tervezett tankolás mellett első vezetőszárny-cserére is meg kellett állnia. Barrichello pit-stopja alatt a motor fulladt le, s a brazil ezen úgy felhergelte magát, hogy a megengedettnél nagyobb tempóban hagyta el a boxutcát. Büntetésből normál tempóban is végig kellett gurulnia rajta.

A szárnycsere után a mezőny végére visszaesett Schumacher minden mindegy alapon kezdett vezetni. A világbajnok még az utolsó körben is virgonckodott, nem elégedett meg nyolcadik helyével, az alagút után egy kockázatos manőverrel előbb kifékezte csapattársát, majd a célegyenesben öccsére is ráhúzta a kormányt látszólag teljesen értelmetlenül.

A futamot követően Ralf nyilvánosan kritizálta testvérét. "Mit mondhatnék... Mindenki tudja, Michael milyen forróvérű pilóta, az utolsó centiméterig harcol" - fogalmazott a toyotás a Premiere adásában. "Iszonyatosan veszélyes volt, amit a leintés előtt csinált, de ezt nem fogom az orrá alá dörgölni; úgysem fogná fel, miről beszélek."

"Nem tudom, válaszolnom kell-e erre" - reagált Michael. "Ez itt verseny, nem sétakocsikázás, hat századdal voltam mögötte, ilyen távolságból nyugodtan lehet támadni. Én ilyen vagyok, ahol lehet, próbálkozom, ehhez hozzátartoznak az ilyen szituációk is." Ralf persze nem hagyta, hogy az idősebbé legyen az utolsó szó, így újabb verbális attakot indított.

"Tudom jól, hogy nem sétakocsikáztunk Monacóban, de ilyen helyzetben már nem előz senki. Könyörgöm, még egy milliméter plusz, és egyikünk halott! Michael néha kikapcsolja az agyát, nem gondolkodik, azt hiszi, mindenki elengedi őt. Pedig nem." A Schumacherek között korábban már többször volt összetűzés a pályán, háborúig azonban eddig nem fajult a helyzet, mindig győzött a testvéri szeretet. Willi Weber menedzser szerint a Monacóban történteket is hamar elfelejtik a fiúk, s belátják majd, hogy túlreagálták a helyzetet.

Schumacher nem csak öccsétől, hanem Barrichellótól is megkapta a magáét a futamot követően. "Egy világbajnoknak lehetne annyi esze, hogy nem kockáztat feleslegesen" - utalt a brazil az alagút utáni előzésre. "Mindketten kieshettünk volna, én biztosan nem vállaltam volna be egy hasonló manővert. Michael túlságosan nagy rizikót vállalt." Hogy Barrichellót mennyire felzaklatta az eset, bizonyítja, hogy szelidített formában még a Ferrari által kiadott sajtóközleménybe is bekerültek kritikus szavai.

Forrás: EPA
Mi volt ez, Michael? EPA

Barrichello később még tovább hergelte magát: "Nem szeretném destabilizálni a csapatot, de erről az utolsó körről hatszemközt is beszélnem kellett Michaellel és Jean Todttal. Néhány évvel ezelőtt nem mondtam volna semmit, ezt azonban ki kellett adnom magamból." Barrichello nem mondta ugyan, de nyilvánvalóan elege van abból, hogy csakis másodhegedűs lehet a csapatban, akinek Schumacher érdekeit kell szem előtt tartania. A gumigondok mellett immár belső feszültség is nehezíti a Ferrari a dolgát, így nehéz lesz visszakerülni a csúcsra.

Egy másik kamikázénak, Jacques Villeneuve-nek köszönhetően a Sauber öt helyett nulla ponttal volt kénytelen távozni Monte-Carlóból. A kanadai csapattársát, Felipe Massát próbálta megelőzni éppen azután, hogy az kijött a boxból, a Sainte Devote-nál azonban alaposan elfékezte magát, s a gumifalban kötött ki. A brazil ugyan reflexből elkormányozta autóját, ám a kitérő manőver rengeteg értékes pozícióba és időbe került, így végül csak kilencedik lett. Villeneuve is tovább tudott menni, számára a 11. hely jutott.

Massa nem haragudott meg Villeneuve-re a balul sikerült kísérlet miatt. "A gumik teljesen készen voltak autómon, ahogy sokan mások, én is szenvedtem velük" - nyilatkozta Massa. "Jacques manőverével csak az volt a gond, hogy rossz pillanatban próbálkozott, ha kicsit még várt volna, könnyedén elmehetett volna mellettem. Az autómnak alig volt tapadása, nem Jacques-ra, hanem a gumikra haragszom. De az is igaz, hogy az időzítés nem volt éppen tökéletes."

"Láttam, hogy Felipe hátsó abroncsai a végüket járják, az én autóm viszont rendben volt" - magyarázta a bizonyítványt vállrándítás kíséretében Villeneuve. "Mondták, hogy próbáljam utolérni az előttem haladókat, mert mögöttem is a nagy a harc a pontszerző helyekért. Én mentem volna, de nem jött össze, amit elterveztem." Peter Sauber csapatfőnök az eset láttán legszívesebben talán elsírta volna magát, nyilatkoznia mégis kellett valamit.

"Tökéletes stratégiát dolgoztunk ki a versenyre, szerelőink remek munkájának köszönhetően jó pozícióból várhattuk a futam végét" - így Sauber. "A baleset, amelyet Jacques okozott, öt értékes pontunkba került, pedig jócskán faraghattunk volna hátrányunkból közvetlen riválisunkkal, a Red Bullal szemben. Ami ma történt, az minden bizonnyal a legnyomasztóbb dolog, amin egy csapat átmehet." A hírek szerint Villeneuve csak imolai negyedik helyének köszönhetően menekült meg a Sauber felmondólevelétől, az eddigi teljesítményével csalódást okozó kanadai most talán ismét aggódhat állása miatt.