Vágólapra másolva!
Giancarlo Fisichella, a Renault pilótája egyedül csapattársától, a spanyol Fernando Alonsótól tart a Forma-1-es világbajnokság harmadik, hétvégi bahreini versenyén.

Vasárnap rendezik a szezon harmadik futamát, a Bahreini Nagydíjat, amelynek a jelenlegi erőviszonyok alapján a Renault az első számú esélyese. Ezen lényegében nem változtat az sem, hogy a Ferrari beveti új, F2005 kódjelű versenygépét, az olaszoknak ugyanis eddig sem elsősorban az autóval, hanem a gumikkal voltak gondjaik.

Giancarlo Fisichellát nem aggasztja, hogy a maranellóiak szerint az F2005-ös fél-egy másodperccel gyorsabb elődjénél. "Ez csak annyit jelent, hogy a maguk részéről meg vannak győződve róla, nyerhetnek" - idézte az olaszt a BBC. "Csakhogy itt a Renault-nál tisztában vagyunk vele, hogy mi vagyunk a legerősebbek, már az idénynyitó előtt megmondtuk, győzni akarunk. Két sikert már bezsebeltünk, s szerintem jó esélyünk van egy újabbra - ha az autó jól működik, azzal nyerni lehet mindenhol."

A Renault ezzel együtt sem ül a babérjain. "Legfontosabb feladatunk jelenleg az autó továbbfejlesztése. Csakis így lehet esélyünk a világbajnoki címre" - tette hozzá Fisichella, aki szerint egyetlen ember lehet rá veszélyes Bahreinben. "Ő pedig Fernando. Az egészséges rivalizálást leszámítva remek a viszonyunk, azt hiszem, kijelenthetem, hogy ő az eddigi legjobb csapattársam."

[origo]