Vágólapra másolva!
A Ferrari 2005-ös autóját nem egyedül alkotta meg a főtervező Rory Byrne: a feladatok nagy részét rábízta leendő utódjára, Aldo Costára.

Ross Brawn főguru már októberben elárulta, hogy a Ferrari idei autójával kezdi a következő idényt, az F2005-össel kapcsolatban most szót kért az istálló főtervezője, Rory Byrne is. A dizájner a La Gazzetta dello Sportnak adott terjedelmes interjút, ebben jórészt a Brawn által elmondottakat erősítette meg: megtudhattuk például, az idénynyitón még nem új, hanem átépített motorral körözhetnek majd Schumacherék, a kívül-belül teljesen megújult konstrukció várhatóan csak a "harmadik-ötödik" futamon mutatkozik be élesben.

Jelen állás szerint a Ferrari indul egyedüliként régi autójával Melbourne-ben (a Minardi még csatlakozhat), s noha a csapat megtehetné, hogy már az Ausztrál Nagydíjra is az új autóval utazik, Byrne szerint felesleges kockáztatni.

Az interjú legérdekesebb része a feladatmegosztásról szóló volt, e szerint a Ferrarihoz 1996-ban visszatért Byrne nem egyedüliként jegyzi az F2005-öst. A hamarosan, 2007-ben visszavonuló szakember inkább jobbkezét, a három év múlva helyébe lépő Aldo Costát tolta előtérbe. "Maximálisan megbízom benne" - így Byrne. "Visszavonulásom után az egész rendszerért ő lesz felelős, addig bele kell tanulnia a szakmába. Gyakorlatilag szerepet cseréltünk, átvette feladataim nagy részét: én csak afféle 'felügyelőként' működtem és müködöm közre az F2005-ös megalkotásában."