Vágólapra másolva!
A Forma-1-es csapatok képviselői kedden Londonban találkoztak, hogy véglegesítsék a Brazil Nagydíj hétvégéjén kiötölt költségcsökkentő javaslatokat. A Ferrari nem volt hajlandó Angliába utazni.

A Ferrari visszavágott az interlagosi kiközösítésért, s nem utazott el a csapatok keddi londoni tanácskozására, amelyen a költségcsökkentés volt a fő téma. Emlékezetes, a Brazil Nagydíj hétvégéjén az istállók képviselői Bernie Ecclestone-nal közösen kiötölték, a kiadások lefaragása végett a jövőben limitálni kellene a tesztnapok számát tízre. A tárgyalásra a Ferrari nem kapott meghívót, merthogy az érintettek abból indultak ki, az ilyesféle tervek ellen mindig lázadozó s saját tesztpályákkal rendelkező maranellóaik úgyse mennének bele a változtatásba.

Amúgy valóban nem: Jean Todt korábban kijelentette, más elképzeléseket dolgoztak ki a költségek visszafogására. A londoni, a tervezet véglegesítése céljából rendezett összejövetelre sem utazott el a francia, a hivatalos verzió szerint azért, mert egyéb, halaszthatatlan dolga akadt. Hogy ez a halaszthatatlan elintéznivaló micsoda, arról diszkréten hallgatott a Ferrari szóvivője.

A változtatások legfőbb szorgalmazója, Paul Stoddart hétfőn még úgy nyilatkozott, "amennyiben nem sikerül meggyőzni a Ferrarit a módosítások fontosságáról, megcsináljuk az egészet nélkülük. Mi kilencen aláírjuk, tíz napnál többet nem tesztelünk és kész." Szó volt arról is, egy gumigyártó legyen jelen a Forma-1-ben, "ezt természetesen nem tudjuk megszavazni a Ferrari nélkül, de ez nem is annyira fontos. A lényeg a kevesebb tesztelés" - zárta nyilatkozatát a Minardi-főnök.

Ez elméletileg azt is jelentheti, a Ferrari a korlátlan tesztlehetőség miatt behozhatatlan előnybe kerül a többiekkel szemben, ám korántsem biztos, hogy az olaszok végül be is vállalják a dolgot. Tudniillik a reformok "örökös blokkolójaként" igencsak rossz színben tűnnének fel a szurkolók előtt, a józanabbak talán el is pártolnának tőlük, s ezt még a Ferrari sem engedheti meg magának.

Változhat az időmérő


A Brazil Nagydíj hétvégéjén a csapatok új időmérő edzés mellett tették le a garast (a tervezetről bővebben itt), mivel azonban semmiféle forradalmi változás nem történt, a kvalifikáció a támadások kereszttüzében maradt. Londonban a csapatok elszántnak tűntek arra, komolyabb reformokat hajtsanak végre. "Brazíliában az idő szorításában kitaláltunk valamit, ami nem mindenkinek tetszik" - ismerte el Ecclestone. "Jobb, mint amit az elmúlt két évben láthattunk, de még nem az igazi." Az elképzelések szerint a jövőben négyórás teszteket rendeznének péntekenként az eddigi két szabadedzés helyett (ezzel később a 24 tesztnapot valóban le lehetne faragni tízre), a folytatásra több verzió van. A csapatok konkrét terveket még nem dolgoztak ki, egyelőre csupán változást szeretnének.











-tyg-