Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-istálló német pilótája, Ralf Schumacher kemény kritikával illette a Japán Nagydíj után csapattársát, Juan Pablo Montoyát. Szerdán kihirdetik a jövő évi versenynaptárat, szombaton eldől, Jenson Button elhagyhatja-e a BAR-Hondát.

Kérdezze Wéber Gábor és Czollner Gyula autóversenyző F1-szakértőket szerdán 16 órától!

Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya sosem voltak jó barátok, a Williams két búcsúzó pilótája a Japán Nagydíj után is összekapott. Ralf 2005-ben a Toyotát, Montoya a McLarent fogja erősíteni, a "levezetés" egyelőre a németnek megy jobban: bátyja, a hétszeres világbajnok Michael mögött második lett Szuzukában, míg Montoyának csupán a hetedik helyre futotta.

A kolumbiai teljesítményét éles szavakkal illette a szakma, véleményét a dobogóra idén először felállhatott (Kanadában kizárták) Ralf is elmondta. "Az a különbség Juan Pablo és köztem, hogy míg én továbbra is mindent beleadok, ő nem" - jelentette ki egy vállrándítás kíséretében a 29 esztendős pilóta. Montoya viszonya az utóbbi hetekben csapatával is megromlott, a bennfenntesek szerint azért, mert a dél-amerikai Schumacher 12 hetes kihagyása alatt semmit nem tudott hozzátenni a fejlesztésekhez.

Kedvetlenségét, nemtörődömségét látva ki is zárták a munkából, Sir Frank Williams pedig állítólag felismerte, a sokat támadott Ralf milyen fontos szerepet tölt be a gárdánál. "Mindenki mondta, élvezet vele dolgozni" - dicsérte Ralfot legkeményebb kritikusa, Patrick Head is. "A fiúk kérdezték, miért nem hosszabbítottunk vele szerződést, ennél nagyobb elismerés talán nincs is." Kétségtelen, Schumacher megítélése egy csapásra jobb lett második helyével (szerinte amúgy győzelemmel ért fel produkciója), feltöltődve futhat neki 2005-nek.

Montoyát látszólag nem érdeklik a fejéhez vágott vádak, néhány odavetett mondattal jelezte, számára nincs ügy. "Hogy miért voltam lassú? A forgalom miatt" - magyarázkodott. "Gyakorlatilag egyetlen olyan köröm sem volt, amikor ne lett volna előttem valaki, így nagyon nehéz jó tempóban haladni. Két pontot szereztem a csapatnak, Szuzukában ennyi volt bennem."

Ami a Forma-1 heti várható történéseit illeti, Bernie Ecclestone szerdán kihirdeti a 2005-ös versenynaptárat, a szezonról egyelőre annyit lehet tudni, az első verseny Melbourne-ben, az utolsó Interlagosban lesz. Nem dőlt még el, hogy 17, 18, vagy 19 futam lesz (a Concorde-egyezmény maximálisan 17-et "engedélyez", ezen felül Ecclestone-nak fizetnie kell az istállóknak), s rejtély még, mi lesz a silverstone-i, imolai és magny-cours-i viadal sorsa (a Magyar Nagydíj jövője 2011-ig biztos).

Szombaton a szerződésfelügyelő testület (CRB) hoz ítéletet Button-ügyben, eldől végre, az angolnak maradnia kell a BAR-nál, vagy mehet a Williamshez. Szakértők szerint akármilyen döntés születik is, az angol végül csapatot fog váltani, utódja a brackleyiek tesztpilótája, Anthony Davidson lehet.