Vágólapra másolva!
Talán soha akkora népvándorlás nem volt még a Forma-1-ben, mint amilyen a mostani holtszezonban várható, rengetegen váltanak csapatot. Összeállításunkban megtalálhatja, ki, hol folytatja jövőre.

Kérdezze Szabó Róbertet, az Autó-Motor főszerkesztőjét, F1-es szakértőt október 1-jén, pénteken 14 órától!

Nagy (téli) változások előtt áll a Forma-1, módosulnak a szabályok (mondjuk, erről még mindig nem született meg a végső egyezség), sokan váltanak csapatot. A Jaguar-istálló megszűnik (egyetlen esélye, hogy talál egy tőkeerős befektetőt), így a Toyota 2002-es beszállása után ismét változik a sportágat alkotó csapatok száma.

A Ferrari az egyetlen gárda, ahol gyakorlatilag semmilyen változás nem várható, Michael Schumacher és Rubens Barrichello helye is atombiztos. Luca Badoer marad tesztpilóta, mellette Luciano Burti vagy Andrea Bertolini kaphat még lehetőséget, de az sem elképzelhetetlen, hogy a Forma-3000-es bajnok Vitantonio Liuzzihoz "vágnak hozzá" egy esélyt.

A BAR-Hondánál Szato Takumának érvényes szerződése van a következő esztendőre, s noha David Richards csapatfőnök eljátszott a gondolattal, hogy útilaput köt a japán talpára, nem fogja megtenni. Egyrészt, mert Szato nem élpilóta ugyan, de benne van a győzelem lehetősége (Sanghajban 18.-ból lett hatodik), másrészt, mert a Honda amúgy is ragaszkodik hozzá, hogy a csapatnak legyen egy japán pilótája.

Jenson Button már bajosabb eset: a fiatal angolt szeretné megtartani Richards, csakhogy neki mehetnékje van, s már alá is írt a Williamshez. A BAR szerint nem tehetett volna ilyet, az istálló ezért a szerződésfelügyelő-testülethez (CRB) fordult, amely októberben, Milánóban dönti el, Buttonnak melyik csapat adhat fizetést jövőre. Állítólag a Williams és a BAR is hajlik a "peren kívüli" megegyezésre, azaz legvégső esetben a kék-fehérek kifizetik a BAR-nak a Buttonért kért összeget. Amennyiben a brackleyiek számára kedvezőtlen döntés születik, a jordanes Nick Heidfeld, a tesztpilóta Anthony Davidson, valamint David Coulthard közül kerülhet ki a második pilóta.

A Renault-nál látszólag minden nyitott kérdés elrendeződött már, az ne tévesszen meg senkit, hogy Jacques Villeneuve jelenleg a franciákat erősíti. 2005-ben Fernando Alonso, Giancarlo Fisichella felállásban versenyeznek a gallok, az olasz a Saubert hagyta el Flavio Briatore hívó szavára. Jarno Trullit a Kínai Nagydíj előtt menesztette a gárda, a szezon végéig helyettesíti őt '97 világbajnoka. Franck Montagny idei jó teljesítményének köszönhetően tesztpilótából harmadik számú pilótává válhat, feladatait a Nissan World Seriesben versenyző, a Renault pilótaiskolája által támogatott finn Heikki Kovalainen veheti át.

A Motorsport aktuell című szaklap szerint a CRB a BAR-hoz rendeli majd Buttont, így Fisichella a Williamshez igazolhat. Ez esetben viszont - legalábbis a lap fejtegetése szerint - Briatore megtartja a nagy reklámértékkel bíró Villeneuve-öt (Kínában is ezért indították a kanadait), akit ki kell vásárolnia a Saubertől.

A Williams-BMW mindkét versenyzője, Juan Pablo Montoya és Ralf Schumacher is távozik, előbbi a McLarennél, utóbbi a Toyotánál folytatja. Sir Frank Williams Mark Webbert már szerződtette a Jaguartól, s noha megegyezett Buttonnal is, az angolra nem biztos, hogy számíthat. Amennyiben a CRB a BAR javára dönt, Antonio Pizzonia lehet a vészmegoldás, de emlegették már ugye Fisichella, Heidfeld és a DTM-es Heinz-Harald Frentzen nevét is, akinek szerződése kimondja, a Forma-1-be bármikor visszatérhet. Marc Gené tesztpilótaként marad a csapatnál.