Vágólapra másolva!
Meglepően jól szerepelt Jacques Villeneuve a silverstone-i tesztelés második napján, a kanadai a harmadik legjobb időt érte el, alig néhány ezreddel elmaradva a napi győztes Szato Takumától. A Toyotánál máris csatasorba állt Jarno Trulli újból leszólta a Renault-t, amely hivatalosan is megerősítette, indítja Villeneuve-öt az utolsó három futamon.

Jacques Villeneuve máris szélvészgyors. A Renault kanadai szerzeménye már visszatérése második napján megmutatta oroszlánkörmeit, 66 megtett kör után, 1:17.434-es idővel harmadik lett Silverstone-ban. Az eredmény értékét növeli, hogy a második Räikkönentől 24, a napi győztes Szato Takumától 36 ezreddel maradt csak el, míg az R24-essel régóta "napi kapcsolatban" lévő Franck Montagny csupán kilencedik lett 1:19.136-tal.

Villeneuve a nap elején az üléspozíció "belövésén" dolgozott, majd különböző beállításokat próbálgatott. "A mai nap újabb lépés volt előre, mert tovább ismerkedhettem az autóval" - nyilatkozta Villeneuve. "A reggel meglehetősen nehéz volt, mert folyamatosan csúszkáltam az ülésben, így nem igazán találtam az összhangot az autóval. Végül azért sikerült megoldanunk a problémát. Délután változtattunk a beállításokon, úgy néz ki, jó irányba indultunk el: kifejezetten jó időket mentem, elégedett vagyok. A csapat is nagyon keményen dolgozott, úgyhogy nyugodtan mondhatom, elégedett vagyok az elmúlt két nappal."

Pénteken Flavio Briatore csapatfőnök hivatalosan is bejelentette, az utolsó három futamon Alonso, Villeneuve felállásban indul a Renault. "Büszkén jelenthetem, hogy Jacques is erősít minket a szezon hátralévő részében, a cél a második hely visszaszerzése" - így Briatore, aki köszönetet mondott a Saubernek is az együttműködésért.

Most már azt is tudni ugyanis, a 2005-től (pontosabban 2004. november 1-jétől) a Saubert erősítő Villeneuve mikor tesztel először a svájci alakulattal, a hinwiliek közleménye szerint november 24. és 26. között Barcelonában. Michael Schumacher is megszólalt Villeneuve-ügyben, a hétszeres világbajnok szerint új alapokról kezdhetik kapcsolatukat. A két pilóta finoman szólva sem kedveli egymást, ez igazából Schuminak köszönhető: 1997-ben a világbajnoki címért hajtva nemes egyszerűséggel kilökte a pályáról ellenfelét Jerezben, aki azonban tovább tudott menni. Villeneuve világbajnok lett, Schumacher összes pontját elvették. "Villeneuve visszatérése talán jó alkalom arra, hogy mindent nulláról kezdjünk, és jobban megismerjük egymást" - idézte Schumit a német sajtó. "A Renault jó esélyeket kínál számára, hogy pontot szerezzen, de ennél sokkal fontosabb, Alonsóval összehasonlítva milyen eredményt ér el Sanghajban."

Silvertone-ban ott volt Jarno Trulli is, aki már új csapata, a Toyota színeiben rótta a köröket. A tízfős mezőnyben végül hatodikként zárt, a gyakorlás után ódákat zengett új autójáról, dicsérte új együttesét, majd visszatért a Renault-tól történt haragos válására. "Mindig igyekeztem jól teljesíteni" - utalt Flavio Briatore azon kijelentésére, mely szerint az utolsó futamokon kedvetlen, demoralizált lett, s hidegen hagyta a csapat eredménye. "Amikor autóba ülök, mindig száz százalékot nyújtok, de őszintén megvallva, az autóról nem lehetett ugyanezt elmondani az utóbbi hónapokban. Persze mindenért én voltam a hibás, mindenki rám kente a felelősséget. Fejemhez vágták azt is, miattam veszítettük el a konstruktőri-vb második helyét, de erre csak azt tudom mondani: én nyertem futamot a csapatnak, kétszer voltam edzéselső, s több pontot is gyűjtöttem, mint Fernando. Mindenkinek jobb, hogy eljöttem, mostantól új feladatomra koncentrálok."

Ahogy a Toyota csütörtöki sajtóközleményében állt, Trulli versenykörülmények között csak jövőre debütál új csapatában. "Megvárom a következő évet, most még túl korai lenne, ha szerepelnék új csapatommal. Az is biztos, hogy nem pihenek sokat, már el is kezdtem felkészülésemet a következő szezonra" - mondta még Trulli.