Vágólapra másolva!
Dr. Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója elárulta, a csapat tervei között nem merült fel komolyan Mika Häkkinen leigazolása.

Mint az köztudott, a 2005-ös idényre még egyetlen pilótája sincs a Williamsnek: Juan Pablo Montoya a McLarenhez, Ralf Schumacher a Toyotához igazol, s egyelőre semmit nem lehet tudni a kék-fehérek következő évi terveiről. Csupán sejteni lehet, hogy szeretnék leigazolni a jaguaros Mark Webbert, de konkrét megállapodás még senkivel sem köttetett.

A Magyar Nagydíjon változhat a helyzet, elképzelhető, hogy a Williams legalább az egyik pilótáját megnevezi. "Meglehet, hogy az elkövetkező három hétben elárulunk valamit" - mondta sejtelmesen a dpa hírügynökségnek Mario Theissen. Nincs egyértelmű favoritja az együttesnek, többekkel számolnak. "Webber mellett Nick Heidfeld, Jacques Villeneuve és mások is szóba jöhetnek, egyelőre semmit nem döntöttünk el." Villeneuve és Heidfeld a nyári szünet után tesztelheti az FW26-ost, utóbbinak már a Német Nagydíj előtt is lett volna erre lehetősége: akkor Eddie Jordan nem engedte el.

Theissen kizárta viszont, hogy a Williams reaktiválná Mika Häkkinent. "A finn soha nem volt komoly téma" - vetett véget a spekulációknak Theissen. Häkkinen hetekkel ezelőtt állítólag tárgyalt egy esetleges tesztről Sir Frank Williamsszel, amiből végül azért nem lett semmi, mert az északi pilótának az év végéig még érvényes szerződése van a McLarennel.