Vágólapra másolva!
Valószínűleg kedden dől el, hogy a Forma-1-es McLaren-istálló beveti-e új, MP4-19B kódjelű négykerekűjét a vasárnapi Francia Nagydíjon.

A Forma-1-es szezon első felében félelmetesen gyenge teljesítményt produkált a McLaren-Mercedes, holott a wokingiak azzal a céllal futottak neki az esztendőnek, hogy világbajnoki címhez segítik Kimi Räikkönent. David Coulthardtól is hallhattuk a szokásos aranyérmet "belövő" nyilatkozatot, ehhez képest a finn nyolc, míg a skót kilenc pontot gyűjtött eddig. Édeskevés.

Persze a rossz szereplésért nem a pilóták a felelősek, ők mindent megtettek, amit tudtak. Az idei kínos eredményekért a megbízhatatlan Mercedes-motor okolható, jellemző adat, hogy az ezüst nyilaknál kevesebb kört (816) csupán a Jaguar és a Minardi autói tettek meg.

Célszerű lenne tehát, ha az istálló a vasárnapi Francia Nagydíjra új, MP4-19B kódjelű négykerekűjét vinné magával, Dennisék sokat nem bukhatnak a bevetésével. Sőt, inkább csak nyerhetnek, a teszteken ugyanis kifejezetten jól muzsikált az új modell, s már közel 4500 kilométeren is túl van.

"Montreal és Indianapolis előtt még néhány gyermekbetegséggel küszködött új autónk, Kimi azonban sokat segített nekünk abban, hogy megtaláljuk a gyenge pontokat" - mondta Martin Whitmarsh főnök, aki biztató jövőképet festett a szurkolók szeme elé. "Sokat tanultunk a tesztek alatt, kedden végleg eldöntjük, az új, avagy a régi autókat pakoljuk fel a kamionokra" - erősített meg német sajtóértesüléseket Norbert Haug Mercedes-sportfőnök.

A kockázat mindenesetre nagy, hiszen ha az új autóval is leszerepel Ron Dennis garnitúrája, bizonnyal fejek fognak hullani Wokingban.