Vágólapra másolva!
A korábbi kiszivárogtatásokkal ellentétben a soron következő Spanyol Nagydíjon sem indul Jos Verstappen, azaz a Forma-1-es Jordan-istálló mindkét pilótája, Nick Heidfeld és Giorgio Pantano is biztonságban érezheti magát.

Versenyzésről egyelőre nem álmodozhat Jos Verstappen, két Forma-1-es teszt azonban összejöhet a hollandnak. A legfrissebb hírek szerint "valamikor júniusban" tesztelheti a Jordan-Fordot Silverstone-ban, míg (egyik) szponzora, a Muermans a Sauberhez fizetné be néhány kör erejéig. Utóbbi gyakorlás amolyan demonstráció lenne, amelyen Verstappen bizonyíthatná Peter Sauber csapatfőnöknek, érdemes őt leszerződtetni. Hogy mindez mennyibe is kerül, arról a pilóta ügyeiről általában jól értesült Algemeen Dagblad sem tudott beszámolni.

"Fogalmam sincs, ki terjesztette el azokat a híreket, amelyek szerint Imola után tesztelek, míg Barcelonában visszatérek a Jordan színeiben" - reagált közben a körülötte kialakult helyzetre Verstappen a RaceReport magazin hasábjain. "Ilyen marhaságokat nehéz lehet kitalálni, szó sem volt arról, hogy Heidfeld vagy Pantano távozik a csapattól. Persze, ebben a sportágban bármi megtörténhet, de egyelőre nem térek vissza."