Vágólapra másolva!
Max Mosley szerint a Forma-1 sokat veszít azzal, hogy az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve idén már nem szerepel a sorozatban. Az elnök azt is elmondta, hogy a Ferrari elnökének éles kritikája ellenére sem változtatják meg a Forma-1-ben tavaly bevezetett új pontszámítást.

"A paddock különc figurájának számított, s szükségünk volt és lesz a hozzá hasonlóan excentrikus személyiségekre. Mindenről érdekes véleménye volt. Lehet, hogy bizonyos kérdésekben sokan nem értettek egyet vele, de ez mit sem von le abból, hogy Villeneuve igazi személyiség" - mondta a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke.

Mosley úgy véli, hogy időnként már a kolumbiai Juan Pablo Montoya is bizonyította, méltó utódja lehet a különc kanadainak, s a spanyol Fernando Alonso sem hétköznapi figura.

Villeneuve az elmúlt öt idényben a BAR-Honda színeiben versenyzett, de szerződését nem hosszabbították meg, sőt a tavalyi sorozat utolsó versenyén, a Japán Nagydíjon már a helyi szurkolók kedvence, Szato Takuma helyettesítette. Ezután Bernie Ecclestone, az autósport elitkategóriájának mindenható ura is próbált csapatot találni a 32 éves sztárnak, de nem sikerült, s úgy tűnik, Forma-1-es karrierje befejeződött.

"Sem a Forma-1-es bizottság, sem pedig a csapatvezetők megbeszélésén nem vetődött fel a módosítás" - mondta Mosley, aki szerint a Ferrari elnökének éles kritikája ellenére sem változtatják meg a Forma-1-ben tavaly bevezetett új pontszámítást.

Luca di Montezemolo és a Ferrari szurkolói szerint a tavalyi világbajnoki sorozat csak az új pontszámítás miatt volt rendkívül kiélezett. Michael Schumacher az utolsó futamon tudta bebiztosítani sikerét Kimi Räikkönennel szemben, pedig hat futamgyőzelmet aratott, míg ellenfele csak egyet. Még Mosley is elismerte, hogy az új szabály "tömörítette össze" a legjobbakat, de úgy véli, hogy ez hasznára vált a sportágnak.

Tavaly óta 10-8-6-5-4-3-2-1 pontot kap a futamok legjobb nyolc versenyzője, míg korábban 10-6-4-3-2-1 volt a megosztás, s csak az első hatot értékelték.