Vágólapra másolva!
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke kijelentette, igazságtalan lett volna, ha nem Michael Schumacher nyeri meg a 2003-as világbajnokságot.

A tavaly bevezetett új pontrendszerben a végelszámolásnál csak két ponttal állt több Michael Schumacher neve mellett Kimi Räikkönenhez képest, holott a német hat futamot nyert, míg a finn csak egyet. Ennek ellenére csak a szezonzáró, Japán Nagydíjon dőlt el az első hely sorsa, ahol is Schumacher a nyolcadik helyet szerezte meg.

A Ferrari-táborból korábban többen, elsősorban Luca di Montezemolo elnök hangoztatta, igazságtalan az a pontrendszer, amely ilyen "egyenlőtlenségeket" szül. Véleményéhez most csatlakozott Max Mosley is, a FIA első embere szerint ha az időjárás bekavart volna, minden másképp alakulhatott s így igazságtalan eredmény született volna.

"Egy zápor mindent megváltoztathatott volna" - mondta Mosley. "Nem biztos, hogy az új körülmények közepette Barrichello meg tudta volna tartani első, Schumacher meg nyolcadik helyét." Ismeretes, Räikkönen szuzukai első helyével, valamint Schumacher pont nélkül maradásával megnyerte volna a világbajnokságot, míg a németnek ehhez a nyolcadik helyet kellett megszereznie. "Akár új világbajnokot is avathattunk volna tehát, s az előzmények ismeretében ez nem lett volna fair eredmény."