Vágólapra másolva!
Baumgartner Zsolt menedzsere, Frank Tamás az utóbbi napok történései miatt a lemondását fontolgatja. "A Lukács Bea szóvivő által kiadott közleményből értesültem, hogy megrendült velem, mint Baumgartner Zsolt menedzserével szemben a Mol Rt. bizalma, s ez akadálya lehet egy esetleges szerződéskötésnek. Mivel az ügy fontosságára való tekintettel nem szeretnék akadálya lenni Baumgartner Zsolt Forma-1-es karrierjének, szükség esetén hajlandó vagyok lemondani menedzseri tisztségemről" - jelentette ki Frank Tamás.

A szóvivő szombaton kijelentette: a Mol bizalma megrendült Baumgartner Zsolt menedzserében, mivel az olajtársaságot nem tájékoztatták az autóversenyző szponzorációs feltételeinek változásáról és a pontos részletekről sem.

"A Mol éveken keresztül eredményes szponzori együttműködést folytatott Baumgartner Zsolttal" - hangsúlyozta Lukács Bea, majd hozzátette: "Egy rangosabb 'nemzetközi porondra' lépés előkészületi fázisában rendkívül körültekintően, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően akarnak eljárni. Ez azt jelenti a Mol részéről, hogy pontosan ismerni akarják az üzleti feltételeket, részleteket, a Mol számára biztosítható előnyöket és lehetőségeket. A szponzoráció ugyanis üzleti szerződés, amely mindkét fél számára előnyöket kell, hogy biztosítson" - mondta a szóvivő.

"A jelen helyzetben viszont úgy látszik, hogy ezt a Baumgartner Zsoltot képviselő menedzser nem értette meg" - közölte Lukács Bea. "Ő ugyanis mindeddig nem tájékoztatta a Mol-t a szponzorációs feltételekről, amelyek feltétlenül szükségesek a szerződés megkötéséhez. Ehelyett a Mol az összes körülményről és a szereplők folyamatos változásáról a sajtóból értesült, ami a Forma-1 világában elfogadhatatlan."

"A Mol ugyanakkor nem vonul vissza a tárgyalásoktól, megállapodás viszont csak akkor képzelhető el, ha minden feltételt megismernek és azok mindkét félnek előnyösek. A Mol számára ugyanis Baumgartner Zsolt szponzorációja nem jótékonysági juttatás, hanem szigorú üzleti vállalkozás" - mondta Lukács Bea.

"A Mol Rt. a szponzorációs szerződéseit bizalmasan kezeli, így az azokban szereplő összegekről nem nyilatkozik, s így az újságokban megjelent összegeket a Mol nem is kívánja kommentálni" - szögezte le a szóvivő, majd hozzáfűzte: "Az újságcikkek 380 millió forintos támogatásról írtak, amelyet a Mol 60 millió forintra akar csökkenteni információik szerint."

A Mol szóvivője ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a tárgyalás közben kiszivárgó információk megdöbbentették őket, s ez további bizalomvesztéshez vezetett.

Frank Tamás szombaton az alábbiakat nyilatkozta a távirati irodának: "December első napjaitól folyamatosan tájékoztattuk a közvéleményt arról, hogy Baumgartner Zsolt menedzsmentje, mivel a Jordan-csapathoz kapcsolódó opció lejárt, felvette a tárgyalásokat a Minardival. A Mol ügyvezető igazgatójának 2004. január 5-én 1 óra 37 perckor kelt e-mailjére, illetve az abban foglalt kérésekre 2004. január 6-án 11 óra 21 perckor ugyancsak e-mailben részletes választ és felvilágosítást adtunk. Az ügy folyamatáról az ügyvezető urat bizonyítható módon folyamatosan tájékoztattuk."