Vágólapra másolva!
Az új McLaren az elmúlt napok remeklése után csütörtökön alulmaradt a 2002-es modell továbbfejlesztett változatával szemben, azaz ezúttal Alexander Wurz jobb időt autózott, mint David Coulthard. Barcelonában ismét Franck Montagny, Jerezben Luca Badoer lett a legjobb.

Barcelonában felhős időben, 15 fokban köröztek a csapatok a szerdai esős napot követően, s csakúgy, mint kedden, a Renault francia tesztpilótája, Franck Montagny érte el a legjobb időt. Az előbb második, majd első helyezett David Coulthardnak ezúttal a harmadik hely jutott az új McLarennel, előtte "teszttársa", az osztrák Alexander Wurz végzett.

A skót pilóta ennek ellenére nem szomorkodott, sőt, az újságíróknak még beszélt is kicsit az MP4-19-esről. "Új autó létére szinte már most tökéletes, soha nem tapasztaltam még ilyet. Mindez roppant biztató a jövőre nézve" - mondta Coulthard a La Gazzetta dello Sportnak. "Számos újítással kívánunk előrukkolni 2004-re, lesznek alkatrészek, amelyeket egy az egyben veszünk át a fantomautóként emlegetett MP4-18-asból."

Coulthard ugyanakkor elárulta azt is, hogy az autó vezethetőségén van még mit javítani. "Hosszú évek alatt megtanultam, hogy az igazán gyors autókat kifejezetten nehéz vezetni. Nos, az új McLarennel is pontosan ez a helyzet" - tette még hozzá a skót, aki jó szokása szerint természetesen azzal a bejelentéssel sem maradt adós, hogy jövőre meg szeretné nyerni a világbajnokságot.

Jerezben, inkább esős, semmint száraz időben meglepően jól muzsikáltak a Jordanek, Nick Heidfeld például két Ferrari mögött és egy előtt elcsípte a harmadik helyet. Jarek Janis is elmozdult az utolsó helyről, a cseh maga mögé utasította a Williams két ifjoncát, Nelson Angelo Piquet-t és Nico Rosberget - ebben a sorrendben.

Barcelona, harmadik nap:
1. Montagny (francia, Renault) 1:16.291 (138 megtett kör)
2. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:16.423 (80)
3. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:16.831 (70)
4. Zonta (brazil, Toyota) 1:16.898 (88)
5. Briscoe (ausztrál, Toyota) 1:17.289 (68)
6. Klien (osztrák, Jaguar) 1:17.434 (84)
7. Kovalainen (finn, Renault) 1:17.823 (58)
8. Webber (ausztrál, Jaguar) 1:17.974 (86)

Jerez, harmadik nap:
1. Badoer (olasz, Ferrari) 1:25.432 (124)
2. Massa (brazil, Ferrari) 1:26.043 (53)
3. Heidfeld (német, Jordan-Ford) 1:26.541 (50)
4. Burti (brazil, Ferrari) 1:26.638 (9)
5. Button (brit, BAR-Honda) 1:26.709 (26)
6. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:26.957 (76)
7. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:26.976 (69)
8. Szato (japán, BAR-Honda) 1:27.437 (49)
9. Janis (cseh, Jordan-Ford) 1:28.001 (46)
10. Piquet (brazil, Williams-BMW) 1:28.640 (46)
11. Rosberg (finn, Williams-BMW) 1:30.262 (30)