Vágólapra másolva!
Ralph Firman esélyt kapott: az ír pilóta pénteken csatlakozhat a már Jerezben gyakorló Jordan-istállóhoz, azaz könnyen lehet, hogy jövőre is beülhet a sárga versenyautóba. Szerdán David Coulthard és Ralf Schumacher lettek a tesztek legjobbjai, utóbbival kapcsolatban ismét arról pletykálnak, hogy 2005-ben a Toyotához szerződik.

Eddie Jordan fontolgatja, hogy szerződést hosszabbít Ralph Firmannel. Ezt ugyan hivatalosan senki nem jelentette ki, mégis sejthető, hogy megfordult az ír szakember fejében: máskülönben miért hívta volna meg a 28 esztendős pilótát a jerezi tesztelésre? Mert bizony a Jordan-istálló sajtóosztálya azt kürtölte világgá, hogy pénteken Firman váltja az EJ13-as volánja mögött a cseh Janist, aki egyébiránt nem váltotta meg a világot élete első Forma-1-es gyakorlásán (sablonnyilatkozat: "Fantasztikus érzés, hogy vezethettem a Jordant, bár még nem sikerült hozzászoknom teljesen. Csütörtökön már jobb leszek, ígérem!"), utolsó lett. Ráadásul majd' két másodperccel maradt el az utolsó előttitől, aki mellesleg nem más, mint Nick Heidfeld lett. Egy tesztből nem lehet messzemennő következtetéseket levonni, mégse tévedünk talán nagyot, ha kijelentjük: 2004 sem a Jordanről fog szólni...

"Soha nem voltak olyan kemény harcok a Forma-1-es helyekért, mint mostanság, a magam részéről mindent meg fogok tenni azért, hogy segítsek a csapatnak" - mondta a hírre reagálva Firman, aki természetesen majd' kiugrott a bőréből örömében. Mindez egyébként azt jelenti, hogy talán már a csoda sem segítheti Baumgartner Zsoltot szerződéshez...

Nem volt ám minden rendben a Jordannel Jerezben, Heidfeldnek technikai hiba miatt egy időre fel is kellett függesztenie a körözést. Ennek ellenére nem tűnt csalódottnak. "Szép nap volt a mai" - bökte ki, majd folytatta: "Hosszú hetek óta most ültem először Forma-1-es autóban, s becsületszavamra mondom, a magam részéről annak ellenére elégedett vagyok, hogy technikai hiba is hátráltatta munkánkat."

Történtek még érdekes dolgok Jerezben, Ralf Schumacher például ismét a legjobb időt autózta. A Williams Nelsinho Piquet után bevetette másik ifjú tehetségét, a nagy Piquet-nél nem kevésbé híres Keke Rosberg fiát, Nicót, aki bizony egy másodpercet rávert nála 28 nappal fiatalabb "riválisára" (mondjuk, volt már F1-es tapasztalata). Sőt, az ifjabb Rosberg maga mögé utasította a Ferrarit kormányzó Luciano Burtit is, s ez bizony elismerésre méltó tett. "Jó volt" - összegzett Rosberg röviden. "Sokat segített, hogy tavaly már vezethettem a Williamst, elégedett vagyok az eredményemmel. Kíváncsi vagyok, csütörtökön, amikor Nelsinhóval váltjuk majd egymást az ülésben, mire leszek képes."

Ralf Schumacherhez is érdemes visszakanyarodni egy pillanatra, megint azt pletykálják ugyanis (az Express című lap szerint), hogy a német 2005-ben a Toyotához szerződik. Állítólag nagyon nincs ínyére, hogy fizetését a felére akarják csökkenteni, ezért menedzsere, Willi Weber újra tárgyalásokat kezdeményezett a kölni székhelyű istállóval, amelyet a jövő együttesének tart. Mint ismeretes, Juan Pablo Montoya 2005-től már McLarenben versenyez, így könnyen elképzelhető, hogy a következő idény után teljesen megújul Sir Frank Williams alakulata. Azt hallani, hogy Mark Webber mellett Rubens Barrichellót is becserkészné a gárda, ráadásul kettejüknek együtt adna akkora évi fizetést, mint amennyit Ralf Schumacher markol fel.

Barcelonában eső nehezítette a versenyzők dolgát, David Coulthard azonban így is az első helyre kormányozta az új McLarent, amely egyre meggyőzőbbnek tűnik. A skót mögött Franck Montagny lett a második, a Renault tesztpilótája keddi első helye után újabb remek eredménnyel rukkolt tehát elő. A franciák pilótaiskolájuk két képviselőjének is lehetőséget adtak a bizonyításra, a már kedden bemutatkozott José María López mellett ezúttal a finn Heikki Kovalainen mutatta meg tudását a szakembereknek.

Jerez, második nap:
1. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:17.785 p (106 megtett kör)
2. Button (brit, BAR-Honda) 1:18.292 (51)
3. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:18.422 (35)
4. Szato (japán, BAR-Honda) 1:18.656 (77)
5. Badoer (olasz, Ferrari) 1:18.868 (75)
6. Massa (brazil, Ferrari) 1:19.085 (64)
7. Rosberg (finn, Williams-BMW) 1:19.544 (42)
8. Burti (brazil, Ferrari) 1:19.583 (47)
9. Heidfeld (német, Jordan-Ford) 1:20.036 (29)
10. Janis (cseh, Jordan-Ford) 1:21.976 (62)

Barcelona, második nap:
1. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes MP4-19) 1:28.114 (38)
2. Montagny (francia, Renault) 1:28.937 (33)
3. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:29.510 (89)
4. Webber (ausztrál, Jaguar) 1:30.848 (66)
5. Briscoe (ausztrál, Toyota) 1:31.008 (78)
6. Klien (osztrák, Jaguar) 1:32.231 (94)
7. Kovalainen (finn, Renault) 1:32.416 (8)
8. López (argentin, Renault) 1:32.736 (14)
9. Zonta (brazil, Toyota) 1:33.492 (19)