Az új szabályok értelmet csempésztek a Forma-1-be

Az idei Forma-1-es világbajnokságról sok mindent elmondhatunk, egyvalamit azonban nem: hogy unalmas lett volna. 1982 óta nem volt olyan kiegyensúlyozott küzdelem, mint most, öt csapatból nyolc pilóta aratott futamgyőzelmet. A végső nyertes azonban az új szabályok ellenére is a régi maradt, Michael Schumacher hatodik, zsinórban negyedik elsőségét gyűjtötte be, s vált egyúttal legendává.

Ha valaki a tavalyi Forma-1-es világbajnokság befejezése után azt mondta volna, 2003-ban csak az utolsó futamon dől el a világbajnoki cím(ek) sorsa, mindenki megmosolyogta volna az illetőt. A tavalyi esztendő ugyanis egyértelműen a Ferrariról és Michael Schumacherről szólt, a németek isteni tehetséggel megáldott klasszisa már a 11. verseny után bezsebelte ötödik világbajnoki címét, s a 11-es szám bűvöletében pontosan ennyiszer állhatott fel a dobogó tetejére is. Csapattársának, Rubens Barrichellónak négyszer nyújtották át az első helyezettnek járó trófeát, azaz a maranellóiak a 17 futamból 15-öt nyertek meg, s már a Magyar Nagydíjon eldöntötték a konstruktőri pontvadászat sorsát is.

Az olasz istálló egyeduralma végtelenül unalmassá tette a száguldó cirkuszt, mégis minden jel arra mutatott, 2003-ban ismét végigverik a mezőnyt. Aztán mégsem verték. Jóllehet ismét Michael Schumacher-Ferrari kombinációban kerültek kiosztásra a világbajnoki címek, a kerpeninek és Jean Todt együttesének az utolsó pillanatig harcolnia kellett a végső elsőségért, Kimi Räikkönen és a Williams kis híján megtréfálta a nagy esélyeseket. És pontosan erre, mármint a küzdelemre volt szüksége a Forma-1-nek, amelytől az utóbbi időben bizony kezdtek elpártolni a drukkerek.

Idén összesen nyolcan szereztek "aranyérmet", s öt csapat delegált "küldöttet" a dobogó tetejére. 1982 óta nem volt ilyen kiegyensúlyozott szezonja a száguldó cirkusznak, hogy ez így alakulhatott, az számos tényező együttes hatásának köszönhető. Kezdve azzal, hogy a Ferrari babérjain ücsörögve kicsit elhanyagolta a fejlesztéseket a majd' féléves szünet alatt (ezt ugyan a tűzpiros istállónál ez idáig senki nem ismerte el, a szakértőknek mégis ez az egyöntetű véleményük), egészen a szabálymódosítások roppant jótékony hatásáig. Talán ez utóbbi felelős leginkább a mezőny összesűrűsödéséért, elvégre az egykörös időmérő, no meg az új pontrendszer nemegyszer kavarta össze alaposan a sorrendet.

Igaz, sokan máig nem barátkoztak meg a tengerentúli CART-sorozatból átvett pontozási szisztémával, mondván, egyeseket igazságtalan előnyhöz juttatott. Ahogy a Ferrari háza táján hangoztatták, igazán nem járja, hogy az idényzárón még Kimi Räikkönennek is volt esélye a világbajnoki címre, hiszen míg Schumacher addig hatszor diadalmaskodott, a finnek mindez csak egyszer sikerült. Mindenki döntse el saját belátása szerint, a módosítások jót vagy rosszat tettek a sportágnak, ehhez segítségül csupán egy tényt szögeznénk le: a régi rendszerrel kalkulálva is ugyanaz lett volna a pilóták sorrendje az első hét helyen, Schumacher 77, Räikkönen 69, míg Juan Pablo Montoya 62 ponttal zárta volna a sorozatot, szemben a valóban megszerzett 93, 91, illetőleg 82 egységgel.

És ha már ők hárman: magának Schumachernek is szerepe volt abban, hogy a McLaren fiatal titánja, illetőleg a Williams kolumbiai sztárja végig a nyomában lihegett, idén nem volt olyan meggyőző, mint szokott. Tőle teljesen szokatlan módon pocsék idénykezdettel rukkolt elő, Ausztráliában negyedik, Malajziában hatodik lett, hogy aztán az egészet Brazíliában kieséssel tetézze. Eztán ugyan megtáltosodott, a következő öt futamból négyet megnyert, ám az Európai Nagydíjjal kezdve ismét hosszú hullámvölgy következett számára, amellyel üldözőinek esélyt adott a trónfosztásra. Nagyságát bizonyítja, hogy szorult helyzetben megnyerte az Olasz, valamint Amerikai Nagydíjat, így a szezonzáró japán versenyre azzal a tudattal utazhatott, hogy egy nyolcadik hellyel is övé a korona.

Szuzukában éppen nyolcadikként intette le Schumachert a kockás zászló, így a német lett a sportág első hatszoros világbajnoka s lépte át elsőként az ezerpontos álomhatárt. Kétségtelenül világra szóló tett, de ugyanígy ebbe a kategóriába tartozik a 24 éves Räikkönen teljesítménye is, aki a tavalyi McLarennel volt végig harcban a világbajnoki címért. Egyértelmű, a finnből a jövő nagy bajnoka lehet, már csak egy kis rutinra van szüksége. Csakúgy, mint a másik "zöldfülűnek", Fernando Alonsónak, aki idén a rekordok könyvének két fejezetét is átírta: a Forma-1 történetének legfiatalabbjaként szerzett első rajtkockát Malajziában s lett futamgyőztes a Hungaroringen. Lehet velünk vitatkozni, de mi úgy érezzük: lehetőségeiket tekintve idén ez a két pilóta nyújtotta a legjobb teljesítményt, Montoyát is ideértve ők lehetnek képesek Schumacher egyeduralmának megtörésére.

Magyar szempontból sem volt érdektelen a 2003-as sorozat, Baumgartner Zsolt révén ugyanis egy honfitársunk is feltűnt a legjobbak között. A Jordannel májusban tesztpilótai szerződést kötött magyar versenyző a Magyar Nagydíjon Ralph Firman sérülése miatt állhatott rajthoz, s mivel az ír három hét alatt nem gyógyult meg, Monzában is bizonyíthatott. Első magyarként indulhatott Forma-1-es futamon, s az Amerikai Nagydíjon első kelet-európaiként kapott hivatalos ajánlatot: jó esély mutatkozik arra, hogy 2004-ben a Jordan színeiben versenyzi végig a 17 futamosra tervezett sorozatot.

Mostantól öt hónapig csendben csordogálnak csak a hírek a száguldó cirkuszról, legközelebb márciusban, szokás szerint Ausztráliában randevúznak a csapatok. Addig jobbára tesztelésekkel múlatják az időt, ilyenből többre is sor kerül a melbourne-i idénynyitóig.

Amit 2004-ről tudni/sejteni lehet:

Versenynaptár

A csapatok felállása

Koncz Dávid