Vágólapra másolva!
Az összetettben 7 pontos hátránnyal 3. Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíj második időmérő edzését, míg vetélytársai közül Juan Pablo Montoya 4., az éllovas Michael Schumacher pedig csak a 7. lett. A McLaren-Mercedes finn csilagga pályafutása során vasárnap másodszor rajtolhat az élről.

A gyakorlás nyitó részében a pénteki rossz idő - s autójuk szerényebb sebessége - miatt gyengébb eredményt elért versenyzők szerepeltek, az első kvintettből az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve (1:13.050 p) volt a leggyorsabb. A következő ötös sem kápráztatta el a meglepően kevés szurkolót, igaz a Toyota két pilótája, Olivier Panis (1:11.920) és Cristiano da Matta (1:12.326) is simán megelőzte a kanadait.

Jenson Button szereplése még nem hozta lázba a rajongókat, utána viszont már Kimi Räikkönen következett. A finn klasszis biztosan az élre került, igaz még nyolcan következtek utána. Az ötszörös világbajnok, s most is éllovas Michael Schumacher mindenképpen a McLaren-versenyző elé akart kerülni, ehhez képest az első szektorban lassabb volt vetélytársánál, majd a folytatásban sem javult fel, s Räikkönentől és Panistól is "kikapott". Sőt, a Magyar Nagydíjon győztes Fernando Alonso is hátrább szorította. A harmadik "ötöst" David Coulthard zárta, felejhető tempóban, s eredménnyel.

Az utolsó csoportot az első számú trónkövetelő, Juan Pablo Montoya kezdte, s nyitányként a legjobb szektoridőt érte el, de 75 ezredes előnyéből a második szakaszon közel 3 tizedes hátrány lett, végül "csak" 3. lett - átmenetileg. Csapattársa, az Olasz Nagydíjat sérülés miatt kihagyó Ralf Schumacher szerényen kezdett, s a folytatásban is elmaradt a várakozásktól. Mark Webber nem "akart" beleszólni a legjobbak csatájába, majd jött a Ferrari brazil sztárja, a tavalyi indianapolisi győztes. Rubens Barrichellótól sokat vártak a szakemberek és a szurkolók is, roppant gyors első szektorral nyitott, több, mint 2 tizeddel vezetett Räikkönen előtt, de előnyét elveszítette, s a finn mögé szorult.

Utolsóként az Amerikai Nagydíj eddigi sikerembere, Jarno Trulli vágott a pályának, de messze elmaradt a reményeitől, s mindössze 10. lett.