Vágólapra másolva!
Ralph Firman, a Jordan-Ford pilótája bejelentette, nem vehet részt a hét végi Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Ezzel jelentősen megnőttek Baumgartner Zsolt esélyei, hogy - akárcsak a Hungaroringen - ő helyettesítse az ír versenyzőt. Eddie Jordan csapatfőnök legalábbis ezt szeretné.

Baumgartner álmodott már kockás zászlóval

Firman autójáról augusztus 23-án, a Magyar GP első szabadedzésén leszakadt a hátsó légterelő, s az irányíthatatlanná vált Jordan-Ford nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A pilóta megsérült, s emiatt nem folytathatta a viadalt. Ezért nyílt alkalom arra, hogy Baumgartner első magyar Forma-1-es versenyzőként indulhasson a második időmérő edzésen, majd a futamon.

Az ír pilóta kedden Londonban átesett egy vizsgálaton, azonban csütörtökön Monzában Sid Watkins professzor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottságának vezetője közölte vele: nem szerepelhet. "Nagyon szomorú vagyok, hogy nem vehetek részt az Olasz Nagydíjon. Watkins doktor azt mondta, nem tudnék a többi versenyzőre kellően figyelni, ezért most nem ülhetek autóba" - nyilatkozta Firman.

A felépülés érdekében Firman kihagyta a múlt csütörtökön befejeződött monzai tesztelést. Szerdán Baumgartner (18. hely, 1:24.134 p), míg csütörtökön a svéd Björn Wirdheim (20. hely, 1:23.633) helyettesítette.

A távirati iroda információi szerint Eddie Jordan, a Jordan-Ford csapatfőnöke azt szeretné, hogy ismét Baumgartner Zsolt helyettesítse az Olasz Nagydíjon a sérülése miatt távolmaradó Ralph Firmant. A végleges döntésre péntekig várni kell.

A 22 éves magyar pilóta szereplését ugyanis elvileg megakadályozná a csapat és a főszponzor közötti megállapodás, amely alapján az ír istálló minden futamon köteles brit versenyzőt alkalmazni. Emiatt aztán - Baumgartner mellett - felvetődött másik két tesztpilóta monzai indulása is: a skót Allan McNishé (Renault) és az angol Anthony Davidsoné (BAR-Honda).

Baumgartner Zsolt egyelőre csak a péntek délelőtti kétórás, négycsapatos tesztelésre összpontosít, ugyanakkor bízik abban, hogy ő helyettesítheti majd Ralph Firmant. "Remélem, hogy ugyanolyan jól sikerül majd a gyakorlás, mint múlt szerdán, amikor 18. lettem" - mondta a 22 éves magyar versenyző, hozzátéve: péntek délelőtt dől el, hogy rajthoz állhat-e pályafutása második Forma-1-es futamán.