Vágólapra másolva!
Újabb lehetőséget kapott Baumgartner Zsolt a Jordan-Fordtól: szerdán részt vesz a monzai Forma-1-es teszten, majd a jövő hétvégén sorra kerülő Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésén is ő vezeti a csapat egyik autóját - jelentette be Frank Tamás, a 22 éves tehetség menedzsere.

Ralph Firman, az ír istálló pilótája hétfőn délután jelentette ki, hogy még nem épült fel teljesen a Magyar Nagydíjon történt balesetéből, ezért úgy döntött, hogy kihagyja csapata e heti monzai tesztelését, amelyen Baumgartner és az olasz Giancarlo Fisichella szerepel. Az ír versenyző arra koncentrál, hogy teljesen egészségesen indulhasson a szeptember 12-14-ei Olasz GP-n, amelynek helyszíne szintén Monza. A Milánó melletti pályán keddtől tesztelnek a csapatok.

Baumgartner Zsolt természetesen örömmel nyilatkozott az újabb esélyről: "Nagyon boldog vagyok, hogy újabb alkalmam nyílik arra, hogy Forma-1-es autót vezessek. Ráadásul a jelenlegi pályák közül talán a monzait ismerem a legjobban, igaz, ez a leggyorsabb és az egyik legnehezebb is. Az autók akár 350 km-es sebességre is felgyorsulhatnak, ezért nagyon oda kell majd figyelnem."

A 22 éves magyar versenyző kedden, az első repülővel utazik Milánóba, majd szerdán a metropolisz közelében található világhírű és legendás monzai pályán (Autodromo Nazionale) tesztel. Baumgartner Zsolt a jövő hétvégén sorra kerülő Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki, négycsapatos szabadedzésén is vezeti a csapat egyik autóját.

Firman autójáról augusztus 23-án, az első szabadedzésen leszakadt a hátsó légterelő, s az irányíthatatlanná vált Jordan-Ford nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A versenyző sarka megsérült, emiatt nem folytathatta a viadalt. Ezért nyílt alkalom arra, hogy Baumgartner Zsolt első magyar Forma-1-es pilótaként indulhasson a második időmérő edzésen, majd a vasárnapi futamon.