Vágólapra másolva!
Háromhetes kötelező pauza ide vagy oda, a Forma-1-es Ferrari-istálló megtalálta a módját, hogy a Bridgestone-nal karöltve új gumikeverékeket próbáljanak ki. Michael Schumacher ezalatt otthon pihengetett (és tréningezett), ám állítólag teljesen kipihenten érkezik majd hazánkba.

A hockenheimi Német, illetőleg a mogyoródi Magyar Nagydíj közötti három hétben (amúgy egészen szeptember 1-jéig) teszttilalom van érvényben a Forma-1-ben, a Ferrari azonban addig ügyeskedett, amíg valahogy kicselezte ezt a regulát. A maranellóiak persze rá vannak kényszerülve az ügyeskedésre, Michael Schumacher előnye ugyanis mindössze hat pont a trónkövetelő Juan Pablo Montoyával szemben, aki jelenleg egyértelműen a legjobb autót tudhatja magáénak: a Williamsé a legerősebb motor, a legjobb gumi (Michelin), emellett az idény elején sok galibát okozó aerodinamika terén is óriásit lépett előre Sir Frank Williams alakulata.

Leginkább gumifronton van lemaradva a Ferrari a Williamstől, az olasz istálló ugyanis - ki ne tudná - a Bridgestone-nal áll szerződésben. A japánok abroncsai azonban per pillanat nem igazán versenyképesek, a hőséget például kifejezetten nem bírják. Márpedig mifelénk mostanság ugyanúgy tombol a kánikula, mint bárhol Európában, így a Ferrari mérnökei a felkelő nap országába utaztak, hogy a Bridgestone szakembereivel együtt kiötöljenek valamit a Hungaroringre.

Két hétig kőkemény munka folyt Tokióban, mindenki szeme előtt az lebegett, hogy amennyiben a Ferrari hazánkban is leszerepel, akár le is mondhat a vb-címről (az utolsó három futamból kettő - Olasz és Amerikai Nagydíj - inkább a kék-fehérek sikerét ígéri). Az újonnan kifejlesztett gumikeverékeket aztán a tilalom ellenére tesztelték is Japánban, ám nem Forma-1-es, hanem a Forma-Nippon-sorozatban szereplő autókra felszerelve.

"A Forma-1-es abroncsok természetesen teljesen eltérően viselkednek, ha másmilyen autóra szereljük fel őket, ám így is rengeteg hasznos információhoz jutottunk" - árulta a Bridgestone egyik szakembere. "Többek között megtudtuk, hogy új keverékeink mennyit bírnak, valamint hogy a kanyarokban miképpen teljesítenek."

Michael Schumacher mindeközben aktívan pihent, ám eközben készült az újabb erőpróbára. "Mint mindig, az elmúlt két hétben rengeteget tréningeztem" - írta Schumi saját weboldalán, aki múlt szombaton szenvedélyének, a labdarúgásnak is hódolt, részt vett ugyanis a Juventus edzésén. "Teljesen feltöltődtem, csúcsformában érzem magam a Magyar Nagydíj előtt, amelyre mindig szívesen utazom, hiszen sok szép emléket szereztem ott."

Schumi szerint hasznos munkát végeztek a Ferrari mérnökei Japánban, így teljes optimizmussal tekint a vasárnapi futam elé: "Jöhet Budapest!"