Vágólapra másolva!
A Forma-1-ben háromszor is világbajnokká koronázott Niki Lauda védőszárnyai alá vett egy tizenhat esztendős tehetséget, s feltett szándéka, hogy záros határidőn belül bizonyítási lehetőséghez juttatja a száguldó cirkuszban. Hogy az eset még különlegesebb legyen, új pártfogoltja egy hölgy.

A svájci Natacha Gachnang férfiakat megszégyenítő ügyességgel terelgette korábban gokartját, s jó néhány viadalon hagyta faképnél az erősebb nemhez tartozó riválisait. Pedig az idő tájt egészen fiatal volt még, persze most sem nevezhető öregnek: mindösszesen 16 esztendős, de már most a jövő egyik nagy ígéretének tartják.

Natachára tavaly szeptemberben figyeltek fel a szakemberek, amikor is a BMW által szervezett tehetségkutató versenyen csöppnyi megilletődöttség nélkül bizonyította versenyzői rátermettségét, s úgy verte el vetélytársait, mintha azok dodzsemben ültek volna. A parádézás természetesen meghozta gyümölcsét, a svájci hölgy lehetőséget kapott arra, hogy a BMW ADAC-sorozatban csillogtathassa tudását. Natacha idén már több futamot teljesített sikerrel, s a hozzáértők szerint jóval többre hivatott, hamarosan még feljebb léphet.

Natachára felfigyelt Niki Lauda, a Forma-1 háromszoros világbajnoka is, s feltett szándéka, hogy idővel a száguldó cirkuszban is bizonyítási lehetőséghez juttassa. "Mostantól személyesen fogom egyengetni pályafutását" - nyilatkozta a Jaguar tavalyi csapatfőnöke. "Bejuttatom Natachát a Forma-1-be."

Azért ez nem holnapra várható, de figyelemre méltó, hogy Mario Theissent, a BMW motorsportigazgatóját is lenyűgözte a svájci tudása. "Egyike a legtehetségesebb fiataloknak, akiket valaha láttam" - méltatta Natachát dr. Theissen. "Nagyon messzire juthat..."

Legutóbb tavaly, az indianapolisi futam hétvégéjén ült nő Forma-1-es autóban, akkor az Indy Racing League-ből ruccant át a McLarenhez az amerikai Sarah Fisher. Előtte Giovanna Amati próbált szerencsét a száguldó cirkuszban, de 1992-ben nem tudta magát versenyre kvalifikálni.