Vágólapra másolva!
Az idei év nem kezdődött túl jól Sir Frank Williams számára, hiszen hiába volt nagyon gyors mindkét versenyzője, sem Ralf Schumacher, sem Montoya nem tudta jó teljesítményét pontokra váltani. A fordulat a Monacói Nagydíjon következett be, mára pedig a Montoya a vb-cím egyik esélyesévé lépett elő.

A Ferrari és a Williams egyaránt gyengén kezdte a 2003-as évadot, hiszen a két istálló négy pilótája egyaránt nyolc ponttal rendelkezett a harmadik futam, a Brazil Nagydíj után, eközben a McLaren már 39-et gyűjtött (Räikkönen 24, Coulthard 15).

A San Marinó-i GP hozta az első fordulatot: a címvédő Michael Schumacher megkezdte három futamgyőzelemből álló sorozatát, és úgy tűnt, minden visszatér az elmúlt években megszokott kerékvágásba, azaz 2003 is a Ferrari sikereitől lesz hangos. A kerpeni tehát bezsebelte a San Marinó-i, a spanyol és az osztrák verseny győzelméért járó tíz pontot, majd következett a már említett Monacói Nagydíj.

A tradicionális monte-carlói városi futamra a Michelin egy új gumival rukkolt elő, és ez, valamint az FW25-be fektetett rengeteg munka végre meghozta gyümölcsét: Montoya meggyőző versenyzéssel aratta pályafutása második F1-futamgyőzelmét, ezzel megadta a jelet a Ferrari elleni rohamra. A kolumbiai pilóta nagyhercegségbeli sikere óta eltelt öt futamból hármat nyert a Williams (R. Schumacher 2, Montoya 1), kettőt a Ferrari (M. Schumacher 1, Barrichello 1), ráadásul Montoya az elmúlt hat futamon mindig dobogós volt, és ebben az időszakban 17 pontot vert a címvédő Michael Schumacherre.

"Most, hogy elérkeztünk a világbajnokság hajrájához, egy minden eddiginél izgalmasabb időszak következik" - vélekedett Gerhard Berger, a BMW hamarosan távozó sportigazgatója. "A Silverstone-t megelőző két futamon elért kettős sikerünknek köszönhetően jutottunk el arra a pontra, hogy valós eséllyel vegyük fel a harcot a Ferrarival és a McLarennel a világbajnoki címért. Az elkövetkezendő hetekben nagy nyomás nehezedik majd ránk, amelyhez nem igazán vagyunk még hozzászokva, ezzel együtt úgy gondolom, hogy a csapat megérett a világbajnoki címre."

A világbajnokság augusztus 24-én az izgalmasnak ígérkező Magyar Nagydíjjal folytatódik, majd következik az olasz, az amerikai, a szezon zárásaként pedig a japán futam.