Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes bizottsága szerdán úgy határozott, hogy augusztus 19-én tárgyalja a Williams-BMW Forma-1-es istálló Ralf Schumacherrel kapcsolatos fellebbezését, az ítéletet ugyanakkor várhatóan csak egy nappal később hozza nyilvánosságra.

Képgaléria a Német Nagydíjról

A versenybíróság vétkesnek találta a német pilótát a vasárnapi Német Nagydíj rajtbalesetében, s ezért úgy döntött: az időmérő edzésen kiharcolt pozíciójához képest csak tíz hellyel hátrábbról kezdheti majd meg augusztus 24-én a Hungaroringen a Magyar Grand Prix-t. A csapat nem ért egyet a büntetéssel, s maga a versenyző is ártatlannak vallja magát.

A futam rajtja után a Rubens Barrichellót (Ferrari) támadó Kimi Räikkönennek (McLaren-Mercedes) nem sikerült előznie, s a rendkívül szoros csatát vívó két autó összeütközött, mert az előttük haladó R. Schumacher lezárta a menekülés lehetőségét. A finn klasszis a gumifalnak csapódott, s a brazil pilóta is feladta a GP-t.

Az ütközés a német versenyzőt is érintette, alaposan megrongált kocsijával ugyan még megtette az első kört, azután viszont feladta a viadalt. Rajtuk kívül az ír Ralph Firman (Jordan-Ford) és a német Heinz-Harald Frentzen (Sauber-Petronas) is kiesett a start utáni incidenst követő kavarodás következményeként.