Vágólapra másolva!
Ralf Schumacher bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es csapatok barcelonai gyakorlásának második napján, megelőzve a szintén williamses Marc Genét. Az új McLaren - már-már szokás szerint - másodpercekkel volt lassabb a többieknél.

Szerdára ígérte a Forma-1-es McLaren-istálló a döntést, miszerint az új, avagy a régi autóval vág neki a július 20-án esedékes Brit Nagydíjnak, a bejelentés azonban egyelőre nem történt meg. Mindazonáltal meglepő lenne, ha Ron Dennisék az MP4-18-as mellett tennék le a garast, az idei négykerekű ugyanis ismét leszerepelt Barcelonában.

Alexander Wurz és Pedro de la Rosa ülhetett be szerdán a forradalmiként beharangozott, ám ez idáig egyetlen értékelhető eredményt sem elért McLarenbe, de ahogy mondani szokták, (technikai problémák miatt) ezúttal sem váltották meg a világot. A 14 fős mezőnyben előbbi csupán a 13., míg utóbbi a 12. legjobb időt érte el, két-két és fél másodperccel elmaradva az első helyezettől. Összehasonlításképpen Kimi Räikkönen a tavalyi autóban ülve a harmadik legjobb időt autózta...

A finn mindössze két ezredmásodperccel végzett a Ferrari brazilja, Rubens Barrichello előtt, aki csak három századot vert az ötödikként végző, 26 kört teljesítő Nick Heidfeldre.

A nap munkásemberei Anthony Davidson és Alan McNish voltak, akik ennek megfelelően roppant kimerültnek tűntek a nap végére. A BAR angol tesztpilótája 115 kört tett meg (s lett utolsó), míg a Renault skót tesztembere még rajta is túltett: 146 fordulót teljesített s végzett kilencedikként.

A legjobb teljesítményt egyébként - talán mondani sem kell - ismét a Williams nyújtotta, a grove-iak jelenleg egyértelműen uralják a Forma-1-et. 1:17.908-cal Ralf Schumacher lett a legjobb, s a második pozíciót is a kék-fehérek vitték el Marc Gené személyében. Ők ketten messze kimagaslottak a mezőnyből, a spanyol tesztpilóta majd' fél másodpercet adott a harmadik Räikkönennek.

Ralf Schumacherrel kapcsolatban érdemes megemlíteni: elege lett abból, hogy állandóan bátyjával, az ötszörös világbajnok Michaellel hasonlítják össze, a Bunte című magazinban fakadt ki. "Őszintén szólva nagyon unom már, hogy folyton a bátyámmal hasonlítgatnak össze" - mondta Ralf. "Ez megy, amióta csak a Forma-1-ben szerepelek, higgyék el, nagyon fárasztó. Kettőnk közül amúgy talán Michael a jobb képességű pilóta, de ő is csak egy versenyző: a múltban már többször megelőzték és legyőzték többen is. Ez a jövőben is meg fog történni."

Nem sokáig örülhetett egyébként Ralf Schumacher a vasárnapi Francia Nagydíjon szerzett trófeájának: a díszes üvegkupa ugyanis a szállítás során összetört. "Sajnos nem vészelte át épségben a repülőutat Barcelonába, de remélem, kapok helyette egy másikat. Végül is az üvegcserepek is szerencsét hoznak, nem?" - igyekezett a baleset jó oldalát látni a 28 éves német pilóta.

A BMW-Williams versenyzője idei második diadalát aratta Magny-Cours-ban, miután egy héttel korábban a Nürburgringen is elsőként ért célba.

Barcelona, második nap:
1. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:17.908 (98 megtett kör)
2. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:18.383 (92)
3. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes MP4-17D) 1:18.836 (83)
4. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:18.838 (81)
5. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1:18.861 (26)
6. Button (angol, BAR-Honda) 1:18.993 (91)
7. Szato (japán, BAR-Honda) 1:19.201 (75)
8. da Matta (brazil, Toyota) 1:19.476 (80)
9. McNish (skót, Renault) 1:19.546 (146)
10. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1:19.736 (86)
11. Firman (angol, Jordan-Ford) 1:19.740 (63)
12. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes MP4-18) 1:19.954 (38)
13. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes MP4-18) 1:20.217 (32)
14. Davidson (angol, BAR-Honda) 1:20.568 (115)

Badoer szárnyalt, a McLaren leégett, Asmer debütált/sport/f-1/20030709nincs.html?pIdx=1