Vágólapra másolva!
Az idény első öt versenye után a Forma-1-es Renault-istálló főmérnöke, Mike Gascoyne módosította a csapat célkitűzését: mostantól minden futamon a dobogót célozzák meg.

Fernando Alonso Spanyol Nagydíjon elért második helyezése alaposan meghozta a Renault főmérnökének önbizalmát. Mike Gascoyne az idény első öt futama után módosította a csapat célkitűzését, mostantól minden versenyen a dobogón szeretné látni legalább egyik pilótáját.

"A Spanyol Nagydíjon bebizonyosodott, hogy karosszériánk bárkiével felveszi a versenyt a Forma-1-ben" - nyilatkozta Gascoyne. "Fernando nagyszerűen vezetett, néhány embert meg is lepett második helyével. Nagy kár, hogy Trulli már a futam elején kiesett, ő is odaérhetett volna a dobogóra." Az Osztrák Nagydíjnak otthont adó A1-Ring vonalvezetése teljesen eltér a Circuit de Catalunyáétól, Gascoyne szerint így "nem valószínű", hogy megismétlik barcelonai teljesítményüket. "Az A1-Ring más stílust követel, mint a barcelonai pálya, Ausztriában az erő dönt. A verseny hetven százalékában padlógázzal kell száguldani, itt csak akkor lehetünk sikeresek, ha kipréselünk még néhány lóerőt a Renault-motorból."

"Ez irányú fejlesztéseinkkel remekül haladunk, így reális célkitűzésnek tartjuk, hogy a jövőben minden futamon a dobogót célozzuk meg. Képesek vagyunk erre, s ha minden a terveink szerint alakul, akár még nagyobb sikert is elérhetünk."