Vágólapra másolva!
Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher volt a második időmérő edzés legjobbja a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, mögötte a szintén új Ferrarival szereplő Rubens Barrichello, valamint Fernando Alonso végzett.

A pénteki eredmények alapján Justin Wilson kezdte meg a körözést, majd következett a Minardi-Cosworth másik pilótája, Jos Verstappen. Őket követte Ralph Firman és Nick Heidfeld, végül Heinz-Harald Frentzen, aki át is vette a vezetést.

Hatodikként rajtolt a Brazil Nagydíj győztesének nyilvánított Giancarlo Fisichella, de csak negyedik lett, és csapattársától, Firmantől is jelentősen elmaradt. Érkezett a tavaly hétszer edzéselső Juan Pablo Montoya, s minimális előnnyel az élre került. A mezőny második negyedét Ralf Schumacher zárta, s simán megelőzte kolumbiai csapattársát.

Az edzést tizenegyedikként kezdő Fernando Alonso elképesztő tempóban száguldott, s fölényesen szerezte meg - ideiglenesen - az első helyet. A spanyol tehetséget a McLaren-Mercedes két pilótája követte, David Coulthard csak harmadik lett, míg a pontversenyt vezető Kimi Räikkönen kisodródott, be sem fejezte mért körét, így vasárnap csak a mezőny végéről indulhat.

A már pénteken is remekül szereplő Olivier Panis ezúttal is jó teljesítményt nyújtott, felzárkózott Alonso mögé a második helyre. Jenson Button nyitotta az edzés utolsó negyedét, s megelőzte a franciát.

A pénteken negyedik Cristiano da Matta csak a tizedik lett, majd következtek az első időmérés legjobbjai. Az új Ferrarival szereplő Rubens Barrichello fantasztikus tempóban száguldott, s az addig vezető spanyol elé került. Jarno Trulli a harmadik helyre került, majd érkezett az ötszörös világbajnok Michael Schumacher. A német sztár első részideje rosszabb volt az éllovas brazil eredményétől, majd a másodiknál már vezetett, s a végén is jobb volt, egyedüliként került 1:18 perc alá, s pályafutása 54. edzéselsőségét aratta.