Vágólapra másolva!
A tíz Forma-1-es csapatfőnök közül hét Michael Schumacher világbajnoki címét várja a 2003-as idényben. A Ferrari első számú pilótáját - akinek édesanyját pénteken temetik - megbüntethetik brazíliai kicsúszása miatt.

Michael Schumacher imolai győzelmét követően a Sport Bild körkérdést intézett a tíz Forma-1-es csapatfőnökhöz: a sportlap azt tudakolta a szakemberektől, a 2003-as idényben szerintük ki lesz a világbajnok. A megkérdezettek hetven százaléka úgy vélekedett, a Ferrari klasszisa megszerzi hatodik világbajnoki címét is. Az eredmény kicsit sem meglepő, hiszen Schumacher az elmúlt hétvégén úgy nyerte meg a San Marinó-i Nagydíjat, hogy édesanyját vasárnap reggel veszítette el.

"Michael Imolában úgy lett futamgyőztes, hogy édesanyja vasárnap reggel hunyt el" - mondta Eddie Jordan, Schumacher egykori csapatfőnöke. "Ilyesmire csak az képes, aki extra adag koncentrálóképességet kapott a sorstól. Mivel Michaelnek ez megadatott, bátran ki merem jelenteni, hogy hatodszor is világbajnok lesz." Hasonlóképpen nyilatkozott Flavio Briatore, a Renault első embere is, akivel Schumacher a kilencvenes évek elején sikert sikerre halmozott. "Természetesen Michael Schumacher újra világbajnok lesz. Hogy miért? Mert ő a legjobb."

Hárman voltak tehát, akik nem Schumacher világbajnoki címére tippeltek, a renitensek a következők: Ron Dennis, a McLaren főnöke Kimi Räikkönent vagy David Coulthardot várja az első helyre, csakúgy, mint Paul Stoddart, a Minardi ausztrál vezére és Ove Andersson, a Toyota elnöke: ők ketten szintén Räikkönent érzik befutónak. Sir Frank Williams tippjét is érdemes egyébként idézni, ő egész pontosan úgy nyilatkozott, a két Schumacher közül az egyik, vagy Juan Pablo Montoya lesz a világbajnok.

Kiderült egyébként, hogy Elizabeth Schumacher rákban hunyt el, temetése pénteken lesz Kerpenben. A ravatalnál bárki leróhatja kegyeletét, maga a temetési ceremónia azonban a család kérésére zárt körű lesz. S hogy Schumacher gondjai még nagyobbak legyenek, a Nemzetközi Automobil Szövetség büntetést helyezett kilátásba a Brazil Nagydíjon, sárga zászló alatt elkövetett kicsúszásáért. Ugyanezen okból kifolyólag a végül harmadik helyezett Fernando Alonso is bajba kerülhet, a büntetés akár egy versenyre szóló felfüggesztés is lehet.