Vágólapra másolva!
A Schumacher-fivérek rajtolnak vasárnap az első sorból Forma-1-es San Marinó-i Nagydíjon, miután az ötszörös világbajnok Michael volt a leggyorsabb a szombati időmérő edzésen Ralf előtt.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A pénteki eredmények alapján Justin Wilson kezdte meg a körözést, majd következett a Minardi-Cosworth másik pilótája, Jos Verstappen. A holland a mért kör közepén kicsúszott, s a gumifalnak ütközött, emiatt megállították a gyakorlást. A versenyző sértetlenül úszta meg a balesetet. Öt perces kényszerszünetet követően folytatódott az időmérés, amelynek első fele után az idén már két 3. helyet szerző Fernando Alonso vezetett, míg a múlt pénteken a Brazil Nagydíj győztesének nyilvánított Giancarlo Fisichella csak a 7. volt.

A tizenkettedikként sorra kerülő David Coulthard sokáig veszélyesnek tűnt a Renault spanyol pilótájára, de a táv utolsó harmadában hibázott, s csak 4. lett, legalábbis átmenetileg. Következett a pontverseny vezető Kimi Räikkönen, s minimális különbséggel meg is előzte Alonsót, pedig ő sem vezetett hibátlanul.

A világbajnokság állása/sport/f-1/20030323aforma1es.htmlIdőpontok, nagydíjak/sport/f-1/20030204aforma1.html

Az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve végig jobbnak tűnt a McLaren-Mercedes finn csillagánál, de a kiváló részidők után 2. lett. A Brazíliában is nagyszerű edzéseredményekkel meglepetést okozó Mark Webber ezúttal is remekelt, s meglepetésre az élre került.

Kómában a Schumacher-fivérek anyja/sport/f-1/20030419komaban.html

A tavaly hétszer is az első rajtkockából induló Juan Pablo Montoya szenzációsan száguldott, s azonnal megelőzte a Jaguar-Cosworth ausztrál tehetségét. Csapattársa, Ralf Schumacher még jobb volt, s hatalmas előnnyel került az első helyre. Utolsó előttiként Rubens Barrichello nem tudta megelőzi a Williams-BMW német klasszisát, majd végül következett Michael Schumacher. A Ferrari ötszörös világbajnoka elképesztő ritmusban teljesítette mért körét, s megszerezte pályafutása 53. edzéselsőségét.