Vágólapra másolva!
Új bukósisakkal vághat neki az ötszörös világbajnok német Michael Schumacher a 2003-as Forma-1-es szezonnak. A fejvédőt készítő Schubert cég alaposan kitett magáért, még a száguldó cirkusz rettenthetetlen doktora, Sid Watkins is elismerését fejezte ki a mérnököknek. A tavalyi Ferrari továbbra is gyorsabb az új szupermodellnél, az újonc Firman összetörte Jordanjét a barcelonai tesztelésen.

Michael Schumacher semmit nem bíz a véletlenre, a legapróbb részletek tekintetében is vetélytársai előtt akar járni. Ezúttal egy új bukósisakkal sokkolta Forma-1-es versenyzőtársait, az új modellben leginkább egy vadászgép-pilótához hasonlít: a Braunschweigben készített Schuberth RK 1 fantázianevű fejvédő elkészítésénél a tervezők a légierőnél használt megoldásokat használták fel. A csodadarab nem kevesebb, mint 12 ezer eurót (közel három millió forint) kóstál, súlya mindössze 1170 gramm.

Az auto, motor, sport című szaklap szerint az új bukósisak mérföldkövet jelent a versenysportok történetében, s a későbbiekben minden tervező szeme előtt Schumi új fejvédője lebeghet majd példaként. Az új szerkezet ugyanis kicsi, könnyű, hihetetlenül stabil, s az eddigiekhez képest még a zaj ellen is véd. "Mindenekelőtt a menetzaj csökkentése volt a célunk, minden másnak csak azután álltunk neki" - mondta Oliver Schimpf, a Schuberth mérnöke.

Schumi az aszfalttól tíz centire száguld/sport/f-1/20030217schumi.htmlSchumacher Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=25513Ferrarihttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=27940

Schumacher a Ferrari volánja mögött eddig 114 decibeles hanghatásnak volt kitéve versenyzés közben, s Schimpf szerint ez olyan, mintha egy légkalapácsot működtetnének közvetlenül az ember füle mellett. "Az emberi tűrőképesség végső határa 120 decibel körül van, afölött már komoly halláskárosodást lehet szenvedni." Az új bukósisakban a zaj maximum 98 decibel lehet, ez egy átlagos diszkó dübörgésének felel meg.

A Schuberth RK 1 egyébként teljesen beborítja Schumi fejét, mi több, teljesen légmentesen zár. A légzés így egy csövön keresztül történik - pontosan úgy, ahogy a vadászgépek pilótáinál is. Az FIA, amely 2004-től radikálisan szigorítja majd a fejvédőkre vonatkozó előírásokat, el van ragadtatva az új bukósisaktól: "Soha nem alkottak még olyan fejvédőt, amely minden fontos alaptulajdonságnak (zajvédelem, könnyű használhatóság, a versenyzők egészségének maximális védelme) egyszerre felelt volna meg. Eddig..." - mondta Sid Watkins professzor, a Forma-1 főorvosa.

Schumacher a héten Imolában teszteli az új sisakot, s egyúttal a 2003-as Ferrarit is, amely az első napi rakoncátlankodás után a második napon sem muzsikált valami fényesen. A tavalyi modell továbbra is gyorsabb, mint az idei, a maranellóiak azonban cseppet sem aggódnak: amúgy is csak az idény negyedik futamán, a San Marinó-i Nagydíjon akarták bevetni, addig van még idejük bőven a tökéletesítésre. Ráadásul a hétfői naphoz képest már korántsem volt olyan nagy a különbség: Schumacher az F2003-assal 34 kört tett meg, legjobb ideje 1:21,980 volt, míg az F2002-essel 22 fordulót ment, s csak két tizeddel ment jobbat. Hétfőn még másodpercekben lehetett mérni a különbséget... Rubens Barrichello és Luca Badoer csak a tavalyi modellt próbálgatta, Schumacher idejéhez 1:22,739-cel Barrichello került közelebb.

A Sauberrel Heinz-Harald Frentzen versenyszimulációt teljesített, a legkisebb fennakadás nélkül. Nick Heidfeldnek ugyan támadt egy apróbb technikai gondja, ennek ellenére 81 kört ő is a pályán töltött. A barcelonai tesztelésen a Toyotával köröző Olivier Panis volt a legjobb, de ismét kitett magáért a hétfői győztes, renault-s Fernando Alonso is, ezúttal második lett. Az újonc Ralph Firman technikai hiba miatt nagyot bukott, szerencsére sértetlenül úszta meg a balesetet. A Jordan mérnökei azonosították a hiba okát, s szerdán folytathatja a fiatal brit a tesztelést.

Imola, második nap:
1. M. Schumacher (német, Ferrari F2002) 1:21,795 (22 megtett kör)
2. M. Schumacher (német, Ferrari F2003) 1:21,980 (34)
3. Barrichello (brazil, Ferrari F2002) 1:22,739 (26)
4. Badoer (olasz, Ferrari F2002) 1:23,022 (15)
5. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1:23,396 (81)
6. Frentzen (német, Sauber-Petronas) 1:23,414 (87)

Barcelona, második nap:
1. Panis (francia, Toyota) 1:15,508 perc (50)
2. Alonso (spanyol, Renault) 1:15,943 (50)
3. Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 1:17,071 (56)
4. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:17,712 (56)
5. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:17,765 (42)
6. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:18,377 (53)
...11. Firman (brit, Jordan-Ford) 1:20,593 (48)