Vágólapra másolva!
Rory Byrne, a Ferrari főmérnöke azt mondja, a csapat új autóját, az F2003-ast már február elején tesztelni fogják. A jármű egyenes folytatása lesz a Forma-1-et uraló idei modellnek.

Byrne hagyományosan hazalátogat Dél-Afrikába a szezon végén pihenni, ennek megfelelően az elmúlt hetet Johannesburgban töltötte, ahol találkozott a Ferrari fokvárosi születésű elektronikai mérnökével, Anton Stipinoviccsal. Persze az új kocsiról is ejtettek egy-két szót.

"Finomítjuk az idei autót, és február elején már tesztelünk is. Még ha nem vetjük is be az első versenyen, biztosan elkészülünk vele" - mondta Byrne.

"Az F2002-es tervezése tökéletesen egységes volt, csaknem minden területen tettünk egy apró előrelépést 2001-hez képest. Mindenen javítottunk - néhány dolgot láthattak, mint az aerodinamikát; másokat, mint a felfüggesztés részleteit nem. A váltó ugyanakkor különleges volt" - fejtegette Byrne.

A szakember szerint az erőátviteli rendszer jelentette az F2002-es legnagyobb különlegességét: "Kisebb és könnyebb lett, mint korábban bármelyik másik, és persze gyorsabb, kedvezőbb mechanikai működéssel. Azt hiszem, ezen a területen fejlődtünk a legtöbbet."

Ecclestone: Figyelni fogják a Ferrarit/sport/f-1/20021031ecclestone.htmlFerrarihttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=27940Az új Ferrari a valaha volt legjobb - a 2001-es bemutató/sport/f-1/20020206azuj.html

Byrne nem feledkezett meg az idei 11 győzelmével szezoncsúcsot elérő és ötödik világbajnoki címét szerző Michael Schumacherről sem. "Michael egyszerűen imád vezetni. Még ha nincs is beosztva valamelyik tesztnapra, telefonál vagy kijön a pályára, és besegít. A nehéz időkben kétségtelenül az ő motivációja segített a Ferrarin. Bejött a gyárba, beszélt az emberekkel, magyarázta a problémákat. De mindenekelőtt ugyanannyit nyújt, mint amennyit követel" - jelentette az 58 éves mérnök.

Byrne - akárcsak Ross Brawn technikai igazgató - 1992 óta dolgozik Schumacherrel, mikor mindannyian a Benettonnál voltak. Egy év kimaradt: 1996-ban Schumacher a Ferrarihoz igazolt, s ott kérte Jean Todt sportigazgatót, hogy vigye Byrne-t és Brawnt Olaszországba.