Vágólapra másolva!
Szato Takuma Forma-1-es karrierje állandó bizonytalanságban telt, ezért nem is jöhetett volna neki jobban semmi, mint az idényzárón, hazai pályán elért ötödik helyezése. A jordanes Japán Nagydíjon nyújtott teljesítménye bizonyította, mire képes a brit Formula 3000 bajnoka.
Forrás: Amber PR
Szatót nem lehetett megfékezni Fotó: Amber PR

Már szombaton is bizakodhattak a japánok, kedvencük legjobb F1-es rajtpozícióját szerezte meg, hetedik lett. Másnap Szato hibátlanul vezetett, egyik Renault sem tudta megelőzni, ráadásul David Coulthard és Ralf Schumacher kiesésével megszerezhette első pontjait.

"Ez hihetetlen volt!" - ámuldozott a japán pilóta. "Egy pontra hajtottam, de kettő lett belőle, ami a csapatnak is jól jön. Az autó igazán jól ment, a stratégia, a gumik, a motor kiválóan játszott össze. A tömeg fantasztikusan buzdított, minden egyes körben integettek, ez életem egyik legjobb érzése."

Szato pontjai azt is jelentették, hogy a Jordan tisztán verte a BAR-t és a Jaguart, s hatodikként végzett a konstruktőrök világbajnokságán. A pénzszűkében lévő istálló így többet hasíthat jövőre az F1 közvetítési díjaiból.

"Kemény csata zajlott idén a középmezőnyben, ezért nagyon fontos nekünk a hatodik hely megkaparintása, amivel tiszteletet vívtunk ki" - fogalmazott a csapatfőnök Eddie Jordan. "Elégedett vagyok Takumával, kiváló munkát végzett. A tömeg megvadult érte, és biztosan ünnepelték este a városban is."

A vb végeredménye/sport/f-1/20021013avilagbajnoksag.htmlSzato Takuma az ISTEN :)http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=47378

Dave Richards, a BAR főnöke csalódottan szólt, mivel csapata elvesztette a Jordannel szembeni "Hondaközi" harcot és csak nyolcadik lett összetettben: "Nem így szerettük volna befejezni a szezont. De most túl kell tenni magunkat a csalódáson és a jövőre kell koncentrálnunk."