Vágólapra másolva!
Visszavette az első helyet csapattársától, Rubens Barrichellótól Michael Schumacher a Forma-1-es Német Nagydíj pénteki második szabadedzésen. Az első tréninghez képest jelentősen csökkent a Ferrarik előnye, a két McLaren négy tizeden belül került Schumihoz képest.

Forrás: Amber PR


Olvadóban a Ferrari-fölény
Fotó: Amber PR


Nem DC volt az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a szinte teljesen új ringgel. Alex Yoong a második kanyarban rohant a gumifalba, Minardiját a pályamunkások csak hosszú percek alatt tudták kiásni. A legtöbb baj az Agip kanyarral volt, ahol Jacques Villeneuve, Coulthard és Juan Pablo Montoya is elhagyta az aszfaltot, Trulli a Sachs kanyarnál rontott, be is kellett fejeznie a napot háromnegyed órával a tréning vége előtt. Természetesen ralizott kicsit Szato Takuma is, a japán azonban tudta folytatni - Jordanje alaposan hozzászokhatott az elmúlt hónapokban a különböző incidensekhez.

Fisico rajthoz áll/sport/f-1/20020726fisico.htmlMosley ultimátuma az Arrowsnak/sport/f-1/20020726mosley.htmlSchumacher Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=25513

Közben M. Schumacher próbálta visszavenni első helyét, de mindig közbejött valami: hol a forgalom zavarta, hol kicsúszott (a délelőtti manőver után most a második kurfliban), pedig a második szektorban rendre a legjobb időket autózta. Negyven perc elteltével nagy nehezen javított a világbajnok, de nem tudta elvenni csapattársától az első helyet.

Az edzés felénél Kimi Räikkönen szerezte meg a harmadik pozíciót, így a McLarenek a Ferrarik nyomában lihegtek. Enrique Bernoldi ekkor hetedik volt, noha az Arrowst a három héttel ezelőtti Brit Nagydíj óta alig indították be. A hajrában a csapattárs, Heinz-Harald Frentzen is javított, annak ellenére, hogy feltartotta egy BAR-Honda. Az előző futamot sérülése miatt kihagyó Giancarlo Fisichella vesztett néhányat délelőtti helyezéséből, de így is tartotta magát a középmezőnyben.

Könyvajánlat
Könyvek a Forma-1-ről

A pénteki szabadedzések végeredménye:
1. Michael Schumacher, Ferrari (Bridgestone), 1:16.086 perc, 45 kör
2. Rubens Barrichello, Ferrari (B), + 0.162 mp, 49
3. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (Michelin), + 0.258, 34
4. David Coulthard, McLaren-Mercedes (M), + 0.354, 29
5. Rald Schumacher, BMW.WilliamsF1 (M), + 0.848, 48
6. Eddie Irvine, Jaguar-Cosworth (M), + 1.050, 38
7. Juan Pablo Montoya, BMW.WilliamsF1 (M), + 1.101, 49
8. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), + 1.275, 47
9. Allan McNish, Toyota (M), + 1.336, 46
10. Heinz-Harald Frentzen, Arrows-Cosworth (B), + 1.385, 40
11. Enrique Bernoldi, Arrows-Cosworth (B), + 1.395, 39
12. Olivier Panis, BAR-Honda (B), + 1.396, 34
13. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas (B), + 1.487, 45
14. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), + 1.598, 49
15. Pedro de la Rosa, Jaguar-Cosworth (M), + 1.646, 25
16. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), + 1.719, 33
17. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), + 1.868, 52
18. Mika Salo, Toyota (M), + 1.937, 44
19. Jenson Button, Renault (M), + 2.125, 44
20. Jarno Trulli, Renault (M), + 2.572, 25
21. Mark Webber, Minardi-Asiatech (M), + 3.508, 32
22. Alex Yoong, Minardi-Asiatech (M), + 4.078, 29

Ujlaky István