Vágólapra másolva!
Utolsóként a Forma-1 csapatai közül megszerezte idei első pontjait a British American Racing Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon. Miután Jacques Villeneuve és Olivier Panis is az első hatban végzett, a konstruktőrök versenyében a hetedik helyre ugrott az istálló.

Forrás: EPA


Panisék dobogóközelbe jutottak a BAR-ral
Fotó: EPA


A csapat kétségtelenül jól oldotta meg a gumiválasztást a helyenként esős, helyenként száraz futamon a Bridgestone intermediate abroncsaival. A japán cég egyértelműen fölényben volt a Michelinnel szemben, ám azért versenyeznie is kellett a BAR pilótáinak.

Villeneuve persze a föld fölött járt az eredménytől. "Fontos ez a csapatnak, nagyszerű mindkét kocsival pontot szerezni. Ezen a hétvégén végre versenyképesek voltunk. Idén először biztosak voltunk benne, hogy nem lesz szükségünk szerencsére a pontszerzéshez. Mindenkinek hiányzott már ez a csapatnál. Ettől nem lett gyorsabb az autó, de mindannyian boldogok vagyunk és általában a boldog emberek jobban dolgoznak" - értékelt 1997 világbajnoka.

David Richards csapatfőnök is örült az áttörésnek: "A kitartásunknak köszönhetjük a sikert. Ha folyamatosan dolgozol és jól, rendbe jönnek a dolgok. A motorsportban mindig elkél egy kis szerencse, de a mai eredményt a csapatmunkának köszönhetjük; a pilótáknak, a boksz személyzetének és az embereinknek, akiket felküldtünk egy helikopterrel, hogy megnézzék, mire készül az időjárás."

Nagytakarítás a BAR-nál/sport/f-1/20020321nagytakaritas.htmlVilleneuve Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=21123

Panis a következőképp összegzett: "Boldog vagyok, nagyon boldog. Ahonnan rajtoltam - a 13. helyről - pokoli harc árán juthattam előrébb, az időjárái körülmények miatt - de élveztem a versenyt. Pénteki és szombati gondjaim után a csapat rendkívül profin és odaadóan pofozta helyre az autómat. Szeretném megköszönni a Hondának a kemény munkát. Néha idő kell a sikerhez, de ez olyan mint egy jó ebéd: várni kell, míg elkészül."

Ujlaky István