Vágólapra másolva!
Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat. A kaotikus versenyen hol száraz, hol vizes, hol csak nedves volt a pálya, s ezek a körülmények a taktikus, minden körülmények közt erős Ferrari-csapatnak (és Schumachernek) kedveztek. Csapattársa, Rubens Barrichello az utolsó helyről rajtolva lett második, miközben egy kerékcserével többet végzett a harmadik Juan Pablo Montoyánál.

A futamot megelőző bemelegítésen ismét a Ferrarik szerepeltek jobban, Michael Schumacher végig uralta a tréninget, de az utolsó percben Rubens Barrichello jobb időt futott. Montoya csak az ötödik időt szerezte meg, s Patrick Head, a Williams technikai igazgatója szerint ismét a Scuderia a favorit.

Még el sem kezdődött a verseny, máris dráma történt: Rubens Barrichello autója nem tudott elindulni, a felvezető kör közben eredhetett a mezőny után. Az igazi rajtnál szépen jött el a mezőny - bár Felipe Massa kiperdült a célegyenes végén -, Barrichello a második kör közepére már a 14. helyre jött fel. A következő etapban Kimi Räikkönen keményen előzte Ralf Schumachert, miközben David Coulthard a másik oldalról próbálta lehagyni a williamsest. Végül a német megmaradt a McLaren-szendvicsben.


Forrás: EPA


Montoya hiába próbálta tartani a Ferrarikat
Fotó: EPA


A 13. körben eleredt az eső, már végképp nem lehetett kinnt maradni a pályán! Montoya és M. Schumi egyaránt 9.6 másodperc alatt kapott új abroncsot, Coulthard egy ideig vezetett, s mint később kiderült, nem is akart kiállni, hátha eláll az eső. Montoya előnye 5.3 mp-esre nőtt a kerékcserék után.

Räikkönen az ötödik helyért verekedett Ralf Schumival, s meg is előzte kemény küzdelem árán. Pillanatokkal később Barrichello is megelőzte Montoyát, s úgy látszott, gyorsabb Schumachernél is. S láss csodát: Ralf Schumacher a hatodik helyet is alig tudta tartani, valószínűleg csak azért nem előzte meg Heinz-Harald Frantzen, mert Arrowsa elfüstölt a támadások közepette.

A Bridgestone persze köztudottan jobb esőben a Michelinnél (no meg Schumit se kell félteni), két körön belül le is darálta a német Montoyát. Közben hátrébb Barrichello is előzött, már a harmadik helyen állt, s ő is rohamosan közelített a williamseshez.

DC a tizedik helyen autózott, de szorosan ott haladt a nyomában Olivier Panis és Massa is. Aztán a skót kiállt a bokszba, míg Massa - első perdülése után remekül versenyzett - Panist hagyta ott. Coulthard cseréje után Räikkönen is másodszor hajtott a garázsba, mindketten elég sokáig álltak, mert a száraz gumik nem voltak előkészítve.

Eddie Irvine kicsúszott a Stowe kanyarnál, hasonlóan tett Coulthard a Vale-nél - előbbinek fel kellett adnia a futamot, utóbbinak nem. Massa közben feljött pontszerző helyre (Enrique Bernoldit előzte meg), a McLarenek csúszkáltak tovább, ezért harmadszor is kijött mindkét pilótájuk! Ron Dennisék megpróbáltak kockáztatni - más esélyük nem igen volt -, de nagyon nem jött be.

Aztán kiesett a versenyből Trulli, Massa újra megperdült, a nap kisütött - a pillanatnyi sorrenden kívül minden bizonytalan volt, az pedig a következőképpen nézett ki: M. Schumacher, Barrichello, Montoya, Jacques Villeneuve, Nick Heidfeld, Panis. Ralf Schumacher kijött a bokszba, s csakúgy mint Kanadában egyszerűen nem tudtak tankolni. A német várt 29 másodpercet, aztán megunta, kiment a depóból, a szerelők meg bíbelődtek tovább...


Forrás: EPA


A hetedik idei győzelem
Fotó: EPA


Ralf Schumachernek végre összejött a tankolás, adtak is neki annyit, hogy biztosan elég legyen a futam leintéséig. A 28. körben Schumacher autója lassulni látszott, legalábbis nem nőtt az előnye Massához és Panishoz képest. A két McLaren meg negyedszer is kiállt tankolni, Coulthardékkal ugyanaz a probléma volt, mint a Williamsszel: közel fél percbe telt, mire kaphattak üzemanyagot. Mindennek tetejébe DC sokadszor is megperdült, mikor visszaállt a versenybe.

Kijött Montoya, sőt Barrichello is, mindketten száraz gumikat kaptak, s mivel a kolumbiai csak kétszer állt ki, hátránya csökkent, s meg is előzte Rubinhót. A ferraris brazil megpróbált visszaelőzni a célegyenesben, de ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Barrichello jobbról és balról is próbálkozott, de nem tudta kihasználni a Williams szélárnyékát.

Michael Schumacher is megkapta a sima gumikat, 6.8 mp alatt. Maradt előnye (15 mp), miközben Barrichello folyamatosan nyüstölte Montoyát a dobodó második fokáért. Végül sikerült is Rubinho manővere, bár mikor megelőzte Montoyát a kolumbiai visszahúzott rá - talán össsze is ért a két kocsi.

A 48. körben Schumacher futotta a leggyorsabb kört, majd utána is többször egymás után, miközben Barrichello sem ment sokkal lassabban, Montoya rohamosan leszakadt tőle. Szato Jordanjében a Honda-motor szált el, füstbe borítva egész Silverstone-t. A másik Jordan viszont villogott, rohamosan közelítette meg Heidfeldet, egy pontért csatáztak, négy kör maradt hátra.

Az 57. körben Barrichello elvette a leggyorsabb kört csapattársától, az első három pilóta között kellemes különbség állt be - akárcsak Heidfeld és Fisichella között. Az utolsó körben Schumacher már ünnepelt, hatvanadik futamgyőzelmét szerezte meg.

A világbajnokság állása/sport/f-1/20020707avilagbajnoksag.htmlSchumacher Fan KlubSchumahttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=25513

"Nagyon különleges győzelem ez nekem, mert nem sokszor tudtam itt nyerni, s mert ez volt a hatvanadik. Nem számítottunk esőre, de az autót a változó körülmények ellenére igazán jól lehetett irányítani. Az esőben kicsit szenvedtem, de azt kell mondanom, az intermediate-gumik az esős és a majdnem száraz aszfalton is jól működtek. Nagyon keményen dolgoztunk ezen a Bridgestone-nal, de az egész kocsi kiválóan működött. Az igazi kérdés az volt: melyik abroncsot mikor használjuk? Bevallom, nem voltam biztos a dolgomban, ezért Ross Brawn döntött helyettem, amit külön köszönök" - fejtegette Schumacher.

"Fantasztikus eredmény ez a csapatnak, a legjobb, amiben reménykedtem. Még nem tudom, milyen problémám adódott a felvezető kör előtt. Mikor megálltam a rajtrács hátulján, arra figyeltem, hogy maradjak nagyon nyugodt - mert tudtam, hogy olyan autóm van, amivel leelőzhetem a többieket és pontokat gyűjthetek. Az előzések során néhányszor szerencsém volt, mert a nagy sebességkülönbség miatt majdnem ütköztem. Minden remekül működött, mígnem megperdültem, mikor ráhajtottam egy kerékvetőre. Túl keményen hajtottam az elkopott hátsó gumikkal. Élveztem a fair küzdelmet Juan Pablóval, eltartott néhány körig, míg megelőztem" - mesélte Barrichello.

"Örült verseny volt a változó időjárás miatt. Nem kezdtem rosszul, magam mögött tartottam Michael Schumachert egy ideig, ám aztán megelőzött, s kezdett elszakadni. Utána eleredt az eső és eldöntötte a versenyt, mert egyszerűen nem tarthattuk a lépést a Ferrarikkal. Sokat javultunk vizes pályán, de még mindig sok a teendőnk. Jó érzés célbaérni és szerezni pár pontot a csapatnak" - mondta Montoya.

A Brit Nagydíj végeredménye:
1. Michael Schumacher, Ferrari (Bridgestone), 1:31:45.015 óra
2. Rubens Barrichello, Ferrari (B), + 14.578 másodperc
3. Juan Pablo Montoya, BMW-Williams (Michelin), + 31.661
4. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), + 1 kör
5. Olivier Panis, BAR-Honda (B), + 1 kör
6. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas (B), + 1 kör
7. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), + 1 kör
8. Ralf Schumacher, BMW-Williams (M), + 1 kör
9. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), + 1 kör
10. David Coulthard, McLaren-Mercedes (M), + 2 kör
11. Pedro De la Rosa, Jaguar (M), + 2 kör
12. Jenson Button, Renault (M), + 6 kör

Kiesett:
13. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), motorhiba az 52. körben
14. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (M), motor, 46.
15. Jarno Trulli, Renault (M), műszaki hiba, 30.
16. Enrique Bernoldi, Arrows-Cosworth (B), m. h., 29.
17. Eddie Irvine, Jaguar-Cosworth (M), kicsúszás, 24.
18. Heinz-Harald Frentzen, Arrows-Cosworth (B), m. h., 21.
19. Mika Salo, Toyota (M), m. h., 16.
20. Mark Webber, Minardi-Asiatech (M), m. h., 9.
21. Allan McNish, Toyota (M), m. h., 1.

Leggyorsabb kör:
Rubens Barrichello, Ferrari (B), 1:23.083 perc az 58, körben

Ujlaky István