Vágólapra másolva!
Kiválóan zárta háromnapos tesztjét a McLaren: David Coulthard csütörtökön pályacsúcsot Spanyolországban. Ugyancsak befejezte edzéseit a BAR. "Jó okunk van optimistának lenni" - mondták összegzésképp a csapat pilótái, Olivier Panis és Jacques Villeneuve.

Coulthard "győztes" ideje Valenciában másfél másodperccel jobb lett az őt követő Juan Pablo Montoya eredményénél. DC délelőtt autózta remekül sikerült körét, ebéd után esni kezdett, egyre hevesebben estig.

Csak kevés csapat vállalta a gyakorlást az esőben, ezek egyike a McLaren volt, Montoya viszont alig körözött a csúszós aszfalton. A dobogós Jarno Trulli sem vezetett délután, a Renault ugyanis nem tervezett esős tesztet. Ugyanez történt a Jaguar sofőrjeivel, Pedro de la Rosával és Eddie Irvine-nal.

Nick Heidfeld folytatta a Felipe Massa által megkezdett munkát, azaz beállításokat és kipörgésgátló rendszert próbált a Sauberen. Massával ellentétben a német nem gyakorolt kvalifikációs köröket, így csak a hatodik helyen zárt.

Valencia, harmadik nap:
1. David Coulthard, McLaren-Mercedes (Michelin), 1:10.813 perc, 62 kör
2. Juan Pablo Montoya, Williams-BMW (M), 1:12.317, 67
3. Jarno Trulli, Renault (M), 1:12.411, 43
4. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (M), 1:12.658, 61
5. Fernando Alonso, Renault (M), 1:12.831, 58
6. Nick Heidfeld, Sauber-Petronas (Bridgestone), 1:13.140, 96
7. Pedro de la Rosa, Jaguar (M), 1:134.225, 31
8. Eddie Irvine, Jaguar (M), 1:14.281, 42

Portugáliában, Estorilban Villeneuve nem sokat tréningezhetett (autójának elektronikai hibája volt), ám így is nem hivatalos pályacsúcsot ért el. Legjobb ideje 1:17.090 perc lett, fél másodperccel jobb Panis előző napi produktumánál.

"Pozitív érzéseim vannak az estorili tesztekkel kapcsolatban, dolgoztunk a set-upon és az elektronikán" - mondta Panis. "Ausztriában már valamivel erősebb lesz a motorunk, ami fontos, mert az A1 ringen kell az erő. Jó okunk van optimistának lenni, főleg ha még előrépp tudunk lépni a hétvégén."

Szintén Estorilban edzett a Toyota teszterje, Ryan Briscoe. A fiatal ausztrál háromnapos gyakorlást zárt csütörtökön, egy versenyszimulációval. A változó időjárásnak hála kipróbálhatta, milyen F1-es kocsit vezetni esőben.

"Jó volt esőben is autózni. A mechanikai és aerodinamikati beállításokat igyekeztünk az esőhöz igazítani. E mellett dolgoztunk a csúszás- és kipörgésgátlón, összességében elégedett vagyok a heti munkával" - értékelt az F3000-es pilóta, akinek legjobb ideje (1:21.700) másfél mp-cel maradt el Villeneuve aznapi legjobbjától (1:20.247).

A Ferrari folytatta kimerítő tesztjeit, Rubens Barrichello Mugellópan "lépett pályára", ahol a Luca Badoer által az előző napokban Fioranóban végzett set-up munkákat folytatta. Délelőtt eső szakította meg a tréninget, végül azonban 52 kört gyűjtött össze a brazil, 1:24.117 perces legjobbal.

Luciano Burti, a Ferrari másik tesztpilótája Monzában zárta le a programját csütörtökön. A brazil ismét a csapat 2001-es autóját használta, 86 körön át próbálgatta a Bridgestone-gumikat, az Olasz és a Kanadai Nagydíjat tartva szem előtt.

Ujlaky István

Korábban: