Vágólapra másolva!
Nem változott az első három sorrendje szerdán, a barcelonai F1-es tesztek második napján. A mclarenes Alexander Wurz mögött két Ferrari végzett, Rubens Barrichello és Luca Badoer.

A Ferrari brazilja 87 gondtalan kört tett meg, majd elégedetten nyilatkozott: "Sokat kell tanulnom, egy ív tiszta papírral kellene kezdenem."

Az eddigi pozitív teszt még közelebbivé hozhatja az F2002-es premierjét. Csütörtöktől Michael Schumacher veszi át volánt Barcelonában. Az első ötben még két Ferrari volt, mindkettőt Luca Badoer vezette. Az olasz pilóta ebéd előtt F2001-est, utána F2002-est nyúzott.

Akár a Ferrari, a Jaguar is régi és új autója felbecsülésére használja a mostani tesztet. Szerdán Pedro de la Rosa mégis csak az új R3-ast vezette, amivel nem is volt probléma. A csapat visszatérhet az R2-eshez a San Marinó-i Nagydíjtól, amennyiben rosszul alakulnának a dolgok.

Juan Pablo Montoya csak hetediknek hozta be a Williamst. A kolumbiai már a jövő hónapban sorra kerülő Spanyol Nagydíjra készített beállításokat, addig ugyanis már nem tesztelnek többet a Circuit de Catalunyán a csapatok.

Sűrű programja lett volna a Jordannek (gumi- és aerodinamika-fejlesztés, az új hidraulika és váltó megbízhatóságának kipróbálása, s még set-up munkálatok), erre Szato Takuma kétszer is kicsúszott. Az utolsó két napra Giancarlo Fisichella veszi át a sárgák volánját.

Jarno Trulli - bár jó helyen végzett - napja sem volt makulátlan: autója délelőtt kigyulladt, így alig tudott fejlesztéseket végezni az Interlagosba szánt Michelin-gumikon.

Az egyébként tiszta, napos időben tartott edzést sokszor szakította meg piros zászló, de egyik kicsúszás sem okozott komolyabb károkat.

Barcelona, második nap:
1. Alexander Wurz, McLaren-Mercedes (Michelin), 1:18.667 perc, 64 kör
2. Rubens Barrichello, Ferrari (Bridgestone), 1:18.848, 87
3. Luca Badoer, Ferrari (F2002, B), 1:19.214, 17
4. Jarno Trulli, Jordan-Honda (B), 1:19.751, 28
5. Luca Badoer, Ferrari (F2001, B), 1:19.819, 90
6. Juan Pablo Montoya, Williams-BMW (M), 1:19.832, 67
7. Pedro de la Rosa, Jaguar-Cosworth (M), 1:19.982, 76
8. Marc Gené, Williams-BMW (M), 1:20.751, 70
9. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), 1:21.098, 67
10. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), 1:21.667, 41
11. Anthony Davidson, BAR-Honda (B), 1:21.926, 45
12. Ryan Briscoe, Toyota (M), 1:24.108, 55