Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyszínén is téma volt, hogy egy brit befektetőcsoport megvásárolja a csődbe ment Prost-istálló "hagyatékát", így heteken belül 12 csapatosra bővülhet a mezőny.

A gazdasági társaság a felszámolók által kért 2,85 millió eurót (közel 700 millió forintot) fizet, s állítólag a Malajziai (március 17.), vagy Brazil (március 31.) Nagydíjon már elindítja autóit. Tom Walkinshaw, az Arrows csapatfőnöke Melbourne-ben elárulta, hogy cége, a TWR (Tom Walkinshaw Racing) biztosítja majd a régi-új istálló számára a motorokat. A 12. Forma-1-es csapat bázisa Angliában lesz.

Megbízható internetes források szerint Gaston Mazzacane és Tomas Enge lehet a két pilóta. A 26 éves argentin eddig 21 nagydíjon szerepelt, 17-szer a Minardival. Tavaly a Prost-csapat pilótája volt, de négy futam után menesztették szerény eredményei miatt. Az időmérő edzéseken háromszor 20., egyszer 21. volt, s csak egyetlen futamon ért célba, a 12. helyen.

A 25 éves cseh pilóta a tavalyi szezon utolsó három futamán indult a Prost-istálló tagjaként. Az időmérő edzéseken sorrendben 20. (Monza), 21. (Indianapolis) és 19. (Szuzuka) helyet szerzett. Olaszországban 12., míg az Egyesült Államokban a 14. helyen ért célba, Japánban műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

A versaille-i bíróság január 28-án döntött úgy, hogy fel kell számolni a 28 millió dolláros adóssággal küszködő Forma-1-es Prost-csapatot, miután november 22-én csődeljárást indítottak ellene.

Korábban:

Fórum:

Prost / Alesi Fan Club