Vágólapra másolva!
Heinz-Harald Frentzen először vezetett komolyabb adagot visszatérése óta és mindjárt az élre került csütörtökön, Silverstone-ban. Az Arrows pilótáját három Bridgestone-abrocsos kocsi követte, utánuk jöttek a michelinesek. Imolában újfent az F2001-es lett a gyorsabb kocsi.

Fotó: frentzen.de
Frentzennek megy az Arrowsnál

Abban a bizonyos átmeneti állapotban sikerült Frentzennek autóznia egy kiváló időt, mögötte Szato Takuma végzett. A jordanes japán délelőtt többnyire elektronikát tesztelt egy 2001-es kocsin, ám napi rekordját az EJ12-essel érte el.

A Jordan-csapat főszponzora egyébként jövőre a DHL lesz, felváltva a "posztot" 1996 óta betöltő Benson and Hedges-t. A Haymarket című brit üzleti lap szerint hároméves, nyolcmilliárd font értékű szerződést írtak alá, ráadásul a csapatot nem hagyja el a B&H sem. Ugyancsak három évre állapodott meg a Jordan Damovo telekommunikációs céggel.

Enrique Bernoldi kevéssel Szato mögött finiselt, de még így simán verte Eddie Irvine-t, akinek Jaguarja még mindig nem az igazi. Az északír okozta a nap egyetlen piros zászlós stoppját, kocsijában felrobbant a motor a célegyenesben.

Jenson Button a Renault új kasztniját próbálta ki, csapattársa, az előző két nap éllovasa, Jarno Trulli még kevesebbet gyakorolt, s utolsó lett. Még Buttonról: korábbi főnöke, Frank Williams kilátásba helyete, hogy amennyiben jól szerepel 2002-ben, a fiatal brit visszakerülhet a Williams-istállóhoz.

Imolában Rubens Barrichello újra bizonyította: a Ferrari jól döntött, hogy az F2001-essel vág neki Ausztráliának. A brazil (miként az előző napokon Michael Schumacher) gyorsabb volt Luca Badoer tesztpilótánál, aki a 2002-es masinát nyúzta. Barrichello 1:23.593 percet ment (70 körből) szemben Badoer 1:24.533-ával (50 kör). Badoer edzés után Fioranóba utazott, ahol felkészíti a Melbourne-be szánt három F2001-est.

Silverstone, harmadik nap:
1. Heinz-Harald Frentzen, Arrows-Cosworth (Bridgestone), 1:24.917 perc, 43 kör
2. Szato Takuma, Jordan-Honda, 2002-es változat, (B), 1:26.092, 15
3. Enrique Bernoldi, Arrows-Cosworth (B), 1:26.278, 37
4. Szato Takuma, Jordan-Honda, 2001-es változat, (B), 1:27.190, 21
5. Eddie Irvine, Jaguar (Michelin), 1:27.422, 26
6. Jenson Button, Renault (M), 1:34.086, 26
7. Jarno Trulli, Renault (M), 1:44.240, 21

[stefano.nuovolacchi]

Korábban: